Packers Hungary Club

Lacy-blog 08.25

Az eheti Lacy-blog bejegyzés kicsit rendhagyó, ugyanis ezúttal Eddie 2 posztot is írt, amiket az alábbiakban olvashattok. Az első bejegyzés a Steelers meccsről szól, valamit kicsit már előretekint a Philly elleni találkozóra:

“Eléggé változatos meccs volt a múlt heti Pittsburghben. Úgy gondolom odatettük magunkat az első támadó drive-nál, a múlt heti edzéseken nagy hangsúlyt helyeztünk erre. Sikerült összehoznunk azt a gyors kezdést, amiről a múltkori posztban beszéltem, hogy a veteránok képesek rá. Ahogy haladunk tovább a szezonban, fontos, hogy tartsuk ezt a szintet az egész mérkőzés alatt.

Védő oldalon is volt pár jó játékunk, és úgy láttam, hogy a srácok is jól érezték magukat, mind a futó, mind a passzjátékok ellen. Volt pár labdaszerzésünk, amit pontokká alakítottunk, és ez sokat jelent, ha egy olyan nagyszerű offense ellen játszol, mint amivel a Pittsburgh rendelkezik. Izgatottam várom, hogy láthassam ezeket a srácokat tovább fejlődni az előszezon során, és remélem, hogy ezt a magas szintű játékot át tudják majd menteni az alapszakaszba is.

Mindenképpen keserédes nap volt számomra; jó érzés volt bejutni az endzone-ba, de nagyon rossz volt nézni, ahogy Jordy és TJ elhagyja a pályát. Utálom látni, ahogy megsérülnek.

Dolgoznunk kell majd az állóképességünkön, a labda mindkét oldalán, most, hogy a Philly jön a városba a héten. Azt hiszem, hogy a múltheti meleg mindannyiunkat emlékeztetett a hidratáltság megőrzésének fontosságára. Eszembe jutott róla a #BeatTheHeat kampány, amit a Gatorade-del csináltam nemrég. Oda kell tennünk majd magunkat a héten, mert a Philly egy igen gyors tempójú csapat. Mindig is kemény csapat voltak, és úgy gondolom, csak még jobbak lettek védő oldalon, szóval ez egy fontos edzőhét lesz a számunkra. Végre újra Green Bayben leszünk, és emiatt nem is lehetnék boldogabb.

Ti Sajtfejek olyan sok energiát hoztok a Lambeau-ba, ami az egész csapatot feltölti.. Nem számít, hogy az év melyik szakaszában járunk éppen. Alig várom a szombatot, Go Pack Go!”

 

A második írásban pedig Lacy egyetemi csapatáról, az Alabamáról esik szó:

“Tudom, hogy ebben az időszakban mindenki izgatott a foci miatt, és ezzel én sem vagyok másképp! Keményen dolgoztam az előszezonban, beleadtam mindent, hogy fizikálisan és mentálisan felkészítsem magamat a szezonra. De amikor van egy kis szabadidőm, próbálom szemmel tartani a Bama-srácokat is.

Volt egy kemény vereségük tavaly a legelső rájátszás-meccsükön, de tudom, hogy az edzők az utóbbi hónapokban pont azt a vereséget használták fel, hogy motiválják vele a csapatot. Mindenki tudja, hogy a defense mindig tele van tehetségekkel, és tartani is kell a tempót, főleg, hogy elvesztettek tavalyról pár nagyszerű támadójátékost.

És pont a Wisconsin ellen kell kezdeniük a szezont… Tudom, hogy a Sajtfejek piszkálni is fognak emiatt egész jövő héten, de ettől még szeretlek titeket! Az edzők, a stáb és a csapattársaim az Alabamánál mind mind hozzájárultak, hogy ma sikeres futó lehessek. Bármelyik másik Badgers meccsen nekik szurkolnék, de szeptember 5-én: Csak a Bama! RTR”

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful