Packers Hungary Club

Lacy-blog 10.14

Szuper volt múlt héten újra otthon lenni… A Lambeau majd’ felrobbant, szóval ezúton is köszi mindannyiótoknak, akik kijöttetek a meccsre, és azoknak is, akik otthonról üvöltöttek ?

A vasárnap elég húzós volt az offense-ünk számára, de szerencsére így is sikerült nyernünk. Meg kell dicsérnem a St. Louist, jó a csapatuk, nagy győzelmekkel a hátuk mögött. Még mindig az elején járunk, és nagyon sok van még hátra, de mindenki elégedett azzal, ahogy elkezdtük a szezont.

Ahogy már említettem, a védelem igazán odatette magát, és egyértelműen ők voltak a kulcs a győzelemhez. Rollins nagy játékot vitt véghez a korai INT-TD-vel, azt hiszem ez meg is adta a meccs alaphangját. Ezek a srácok nagyon magas szinten játszottak az utóbbi hetekben, igazán jó ezt látni.

Rendesen fel kell majd készülnünk a héten a San Diego ellen, fizikailag és mentálisan egyaránt. Kemény a front7-jük, szóval arra fogok koncentrálni, hogy türelmes legyek, és megpróbáljak élni a lehetőségeimmel. Ami lényeg, hogy győzelemmel hagyjuk el a pályát, és azt hiszem képesek is vagyunk rá.

Nagyszerű érzés 5-0-val állni, de éhesnek kell maradnunk. Várom már a vasárnapot, találkozunk a pályán Packer Nation!

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful