Week 6 – Beharangozó

Green Bay Packers – Tampa Bay Buccaneers

2020.10.18. 22:25, Raymond James Stadium, Tampa

A meccsről

A pihenőhét után Floridába látogat ezúttal a csapat, ahol az eddigi legkeményebb ellenfél vár rájuk. A Tampa Bay Buccaneers ugyanis a liga egyik legjobb védelmével rendelkezik, de a támadósorukat is sok csapat megirigyelné.

Packers előzmények

Négy meccs, négy győzelem eddig a Packers mérlege, két hete az Atlantát magabiztosan sikerült legyőzni. A támadósor eddig a liga legjobbjai közé tartozik, Aaron Rodgers pedig MVP-formában játszik, és bár a védelemnek még lenne hova fejlődnie, ott is akad kiváló teljesítmény, elsősorban Jaire Alexander és Za’Darius Smith személyében.

A pihenőhét arra is jó volt, hogy a sérültek is gyógyuljanak, így sok csapat irigyli a Packers egészségi állapotát. Davante Adams és Kenny Clark is visszatérhet, ugyanakkor Tyler Ervin biztosan nem játszik, Kevin King pedig ugyan pénteken már edzett, de csak a meccs előtt dől el, pályára tud-e lépni. Kérdéses a Falcons elleni meccset sérülés miatt kihagyó Rashan Gary, valamint Za’Darius Smith játéka is, de utóbbi szinte biztosan pályára lép.

Buccaneers előzmények

3-2-vel áll a Buccaneers, miután az első heti, New Orleans-i vereség után váratlan zakóba futottak bele a múlt héten a Chicago Bears otthonában. Így nekik kiemelten fontos a mostani meccs, ha akarják tartani a lépést a csoportjukban a Saintscel és a Panthersszel.

A csapat kapcsán a legnagyobb változást idén az irányítóposzt jelentette: Jameis Winston immár Drew Brees cseréjeként próbálja újjáépíteni karrierjét, Tampába pedig megérkezett Tom Brady, akit senkinek nem kell bemutatni. A csapat azonban rajta kívül is tele van elit játékosokkal.

A Mike Evans és Chris Godwin alkotta elkapópáros például a liga egyik legjobbja, és bár mindketten sérülésekkel küzdöttek eddig a szezonban, játszani fognak vasárnap. Mellettük a tight endekre is figyelni kell, hiszen O.J. Howard Achilles-szakadása után is itt van még a visszatérése után eddig keveset mutató Rob Gronkowski, valamint Cameron Brate. A futók közül pedig sérülése után visszatérhet a szintén idén érkezett Leonard Fournette, aki a két, 100 yardos meccsen túl lévő Ronald Jones válláról vehet le némi terhet. A támadófalban Ali Marpet a liga talán legjobb guardja, legalábbis idén, Tristan Wirfs pedig a legjobb újoncok közé tartozik.

A védelmük futás ellen tavaly is, idén is az egyik legjobbnak számított. Idén eddig kevesebb mint 60 yardot engedtek meccsenként, 2,7 yardot pedig futásonként, pedig többek között Alvin Kamarával és Christian McCaffrey-vel is szembe kellett már nézniük. Összességében nézve a liga második legjobb védelme az övék.

Egy nagy hiányzójuk azonban lesz, a nose tackle Vita Vea ugyanis eltörte a lábát, így is ott lesz viszont a falban a jól ismert Ndamukong Suh. Komoly veszélyt jelent majd a pass rush is, Jason Pierre-Paullal és a tavaly 19,5 sackkel záró Shaquil Barrett-tel. A linebacker-sorban a liga legjobbjai közé tartozó Lavonte David mellett Devin White-ra is figyelni kell, egyedül talán a secondary tűnik kicsit sebezhetőnek, pláne hogy Carlton Davis nem biztos, hogy játszik. A két másodéves cornerback, Sean Murphy-Bunting és Jamel Dean, valamint az újonc safety, Antoine Winfield jól játszanak, de viszonylagos tapasztalatlanságukat Aaron Rodgers és Davante Adams is kihasználhatja.

Ami döntő lehet

  • Sikeres lesz-e a Packers futójátéka a kiváló hazai run defense ellen? Még ha 100 yardos meccsre nem is feltétlenül lesz szükség a futókról, mindenképp fontos, hogy a földön is hozzanak yardokat, segítve ezzel a play action játékokat is.
  • A Packers-futóinak szerepe a passzjátékoknál is fontos lesz, ezen a területen ugyanis a többihez képest gyengébb a Buccaneers. Nem kizárt, hogy Jamaal Williams ismét kiemelt szerepet kap majd.
  • Sikerül-e megvédeni Aaron Rodgerst? A Packers támadófala a liga legjobbjai közé tartozik idén, passzblokkolásban konkrétan a legjobb, de ennyire erős pass rushsal még nem találkoztak: ebben a kategóriában a Buccaneers a legjobb a ligában. Már hét játékos ért el legalább két sacket náluk idén.
  • Sikerül-e nyomást gyakorolni Bradyre? Ő sosem volt egy mobilis irányító, és idén többször látszott már, például a múlt héten a Bears ellen, hogy nyomás alatt hajlamos a korábbinál többet hibázni: passer ratingje katasztrofális, 47,7-es ilyenkor. A nyomásgyakorlásban nagy szerepe lehet a visszatérő Kenny Clarknak, de az idén eddig keveset mutató Preston Smithtől is több kell az eddigieknél.
  • Féken lehet-e tartani a hazaiak elkapóit? Ebben fontos szerepe lesz a safetyknek is, de a legtöbbször várhatóan az idén kiválóan játszó, elkapásokat alig engedő Jaire Alexander találkozik majd a gyors Godwinnal, míg a magas, erős Evans őrzése Kevin King feladata lehet, amennyiben pályára tud lépni. Ha nem, akkor várhatóan az eddig nagy csalódást okozó Josh Jackson, vagy a másodéves Ka’Dar Hollman őrzi majd legtöbbször – egyik esetben sem lehetünk nyugodtak. Ha pedig mégis Alexander őrzi Evanst (és Chandon Sullivan a slotelkapók helyett Chris Godwint), akkor az lesz a kérdés, hogy az agresszivitása ellensúlyozni tudja-e a magasságkülönbséget.
  • Hogy játszanak a rutintalan linebackerek? Krys Barnes az idei szezon meglepetésembere, főleg futás ellen játszik jól, Ty Summers viszont szenvedett a múlt héten. Tőle is a Saints ellenihez hasonló játékra lesz szükség, hogy a védelemnek legyen esélye megállítani a hazai támadásokat.
  • Sikerül-e csökkenteni az elrontott szerelések számát? Az előző két meccsen rengeteg yardot szereztek a Saints és a Falcons támadói is a Packers ellen elrontott szerelések után, egy kiélezett meccsen ez könnyen visszaüthet.
  • Tyler Ervin hiányában mi lesz a visszahordásokkal? Tavaly ő mentette meg egy negatív történelmi rekordtól a csapatot, most nélküle legalább arra szükség lesz, hogy a visszahordók (Chandon Sullivan, Darrius Shepherd és Josh Jackson jöhet szóba), ne veszítsenek labdát.
  • Ervin szerepe nem csak a visszahordásoknál fontos, hanem a támadójátékban is, nagyon sokszor ő az, aki snap előtti beindulásaival összezavarja a védelmeket. Ezt a szerepet most másnak kell tőle átvennie.
  • Fegyelmezettek maradnak-e a hazai játékosok? A múlt héten a Buccaneers rengeteg szabálytalanságok követett el Chicagóban (igaz, ezek egy része elég vitatható volt), ha most is ez lesz a helyzet, az megkönnyítheti a Packers dolgát.

Érdekességek

  • A két csapat eddig összesen 55-ször játszott egymással, 33-21-1-re a Packers vezet. Tampában viszont 14-13-ra a hazaiak állnak jobban.
  • Utoljára 2017-ben találkoztak, a Lambeau Fielden, akkor Brett Hundley irányított, és hosszabbítás után 26-20-as Packers-siker született. Az utolsó floridai meccs a két csapat között 2014-ben volt, 20-3-as Packers-győzelemmel. A Packers hárommeccses győzelmi sorozatban van a Buccaneers ellen.
  • Rodgers és Brady eddig mindössze kétszer játszott egymás ellen, 2014-ben és 2018-ban, és mindketten megnyerték a hazai meccsüket. (A 2010-es meccset Rodgers sérülés miatt hagyta ki.)
  • A két irányító mindig óriási tisztelettel beszél a másikról, többször is kijelentették már, hogy egymást tartják a valaha volt egyik legjobb irányítónak. Egyébként golfban is összemérték már a tudásukat, ott Rodgers volt a jobb.
  • Brady és David Bakhtiari ugyanabba a kalifornai középiskolába jártak, csak épp néhány év különbséggel.
  • A két vezetőedző, Matt LaFleur és Bruce Arians egyaránt a második évét tölti jelenlegi csapatánál, és még soha nem meccselt egymással.
  • A vélhetően a pályán is többször találkozó Shaquil Barrett és Billy Turner 2016 és 18 között együtt játszott a Denver Broncos csapatánál.
  • A PFF értékeléseket összesítve a Buccaneers játékosai a 2., a Packerséi a 3. legmagasabb osztályzatot kapták eddig a szezonban.

A meccset a Fox közvetíti, de a szokásos streameket is megtaláljátok majd oldalunkon.

Go Pack Go!

Kommentek