Week 10 – Értékelő

Jacksonville Jaguars – Green Bay Packers 20-24

Váratlanul nehéz meccsen sikerült legyőzni az eddig gyengén szereplő Jaguarst. Úgy tűnt, mintha a csapat előre elkönyvelte volna a győzelmet, ráadásul labdaeladásokkal is nehezítette a saját dolgát. Végül az erős szélben játszott meccsen részben a védelemnek köszönhetően sikerült nyerni.

A meccs

Idén eddig minden nyitó drive-ból pontot szerzett a Packers, ez a sorozat azonban most megszakadt, sőt, 3-and-outtal gyors véget ért az első támadás. A vendégek újonc irányítója, a mindössze második meccsét játszó Jake Luton mezőnygólig vezette csapatát, majd puntparádé következett: mindkét oldal 2-2 támadása gyors véget ért. A jeget végül Marquez Valdes-Scantling törte meg egy 78 yardos touchdownnal, amely során még a bírót is „segítségül hívta”, hogy blokkoljon neki. A Jaguars támadói továbbra se tudtak haladni, úgyhogy besegített a Packers speciális csapategysége, amely hagyta, hogy Keelan Cole 91 yardról vigyen vissza egy puntot. Aaron Rodgers ötyardos futott TD-je és egy interception utáni mezőnygól miatt így is hazai vezetéssel zárult a félidő.

A második félidő megint csak egy gyors vendégpunttal indult, aztán viszont az első játékból Davante Adams hiába szerzett több mint 20 yardot, a végén elejtette a labdát, így keveset kellett haladnia a Jaguarsnak, hogy egyenlítsenek, majd néhány újabb sikertelen drive-ot egy újabb hazai labdaeladás követett: ezúttal Rodgers dobott interceptiont, amelyet mezőnygóllal büntettek a vendégek, így átvéve a vezetést. A negyedik negyedben aztán Rodgers és Adams szép összjátékkal javította hibáit, több pontot pedig már nem engedtek a védelmek.

Hosszú összefoglaló:

Pozitívumok

  • Marquez Valdes-Scantlinggel kell kezdenünk, aki egymás után két meccsen mutatott ígéretes játékot. Összesen 149 yardot szerzett, minden elkapható labdát behúzott, és remekül használta sebességét, hogy elszakadjon a védőjétől. Kérdés persze, hogy ez átmeneti fellángolás tőle, vagy tartósítani tudja formáját.
  • Összességében a védelmet is lehet dicsérni. Bár 20 pontot szerzett a Jaguars, de ebből 7-et a punt return jelentett, a másik TD-nél pedig a fumble miatt csak 16 yardot kellett megtenniük. Hiába hiányzott a két kezdő corner, Jaire Alexander és Kevin King, a védelem helyt állt, 300 támadóyard alatt tartva a vendégeket – igaz, nem szabad elfelejteni, hogy egy újonc irányítóval néztek szembe.
  • Külön ki kell emelni Rashan Garyt, aki idén már nem először mutatta meg, mit láthattak benne a draft előtt. 31 snap alatt összesen 7-szer gyakorolt nyomást Lutonra, egyszer sackelte is. Ha mindketten így folytatják, hamarosan akár ki is szoríthatja Preston Smitht a kezdőből.
  • A safetyket is meg lehet említeni: Adrian Amos biztos kézzel húzta le Luton passzát (az is kellett hozzá, hogy elcsússzon az elkapó, de Amos eleve szépen lépett bele a passzsávba),  Darnell Savage pedig idei talán legjobb meccsét játszotta, mindig ott volt, ahol lennie kellett.
  • Végül az eladott labda ellenére emeljük ki ismét Aaron Rodgerst: közel sem voltak passzjátékhoz ideálisak a körülmények a hatalmas szél miatt, ennek ellenére 325 yardot passzolt, és amikor igazán kellett, akkor nagyon pontos volt.

Negatívumok

  • Az energiát hiányolta Matt LaFleur a csapatból, és teljesen igaza volt. Mintha a többség csak túl akart volna lenni a meccsen, úgy voltak vele, hogy ez úgyis meglesz valahogy. Végül meg is lett, de azért volt mit izgulni.
  • Kifejezett csalódást okozott a támadósor. A labdavesztésekről írtunk már korábban, de ezúttal a játékhívásokkal is gondok voltak. Rendszeresen próbált második és hosszú szituációkban futni a csapat, miközben a futójáték egész meccsen akadozott (25 próbálkozás, 80 yard). Erőltették a screeneket is, ezek se működtek. Hiába a nagy szél, érdemes lett volna valami mást kitalálni. Amikor pedig lehetőség lett volna egy-két first downnal lezárni a meccset, ismét csak a teljesen reménytelen középső futás volt a hívás.
  • A hívások a védelem oldalán se mindig ültek. Sokszor láttuk idén, hogy kulcsszituációkban Mike Pettine mindössze három embert küld az irányítóra, akin így nincs nyomás, és hiába van nyolc ember coverage-ben, szinte mindig elkapás a vége. Most is így szerezték egyetlen támadó TD-jüket a vendégek.
  • A futás elleni védekezés nem volt olyan szörnyű, mint néhány korábbi meccsen, de James Robinson így is összehozott 109 yardot, 4,7-es átlaggal, pedig Kenny Clark most is átlag feletti volt, és Za’Darius Smith is kiválóan védekezett futás ellen. A falemberek többsége viszont most is alulmúlta önmagát.
  • Oren Burks egyre inkább bizonyítja, hogy nem szabad a védelemben a pályára küldeni. 5 snapet volt fenn, ebből egyszer a helyezkedési hibája miatt TD-t kapott a csapat, egyszer pedig csúnyán lemaradt a futóról.
  • A végére hagytuk a legnagyobb negatívumot: szinte a teljes special team leblokkolt a Jaguars punt return TD-jénél. Szegény JK Scott lesz a „reklámarca” ennek, megmosolyogtató szerelési kísérletével, de közel sem ő hibázta a legnagyobbat: legalább négyen helyezkedtek rosszul, hatalmas folyosót nyitva ezzel Cole-nak.

Összegzés

Sokkal simább meccsre számított valószínűleg mindenki, de ismét kiderült, hogy az NFL-ben egyetlen ellenfelet se lehet félvállról venni. A lényeg, hogy így is sikerült győzni, a tanulságok levonása után pedig jöhet egy sokkal komolyabb ellenfél: a liga egyik legjobb védelmével rendelkező Indianapolis Coltshoz látogat a csapat.

Kommentek