Packers Hungary Club

Visszavágások története

Gondolom nem sokan emlékeztek rá szívesen, az alapszakasz 16. játékhetében az Arizona Cardinals megsemmisítő 38-8-as verésben részesítette a Green Bay Packerst. Ezen a héten a rájátszás divíziókörében lehetőség van a visszavágásra, ugyanis újfent a sivatagba utazik a csapat. A Packers nem rövid történelme során nem ez az első alkalom, hogy egy nagy verést követően lehetősége van a csapatnak feledtetni a blamát.

Nyilvánvalóan nem egyszerű egy ilyen helyzet, hiszen egy ekkora bukta után hiába az extra motiváció, nehéz túllendülni a tényen, hogy a másik gárda ilyen mértékben tudta dominálni a játékot. Nehéz visszaállítani a meggyőződést, hogy ugyanazon ellenfél ellen alig pár héttel később lehetséges a siker. Tudják ezt a fogadóirodák is természetesen, ennek megfelelően szinte mindenki a Cardinals győzelmét tartja esélyesebbnek. Mike McCarthy is tisztában van ezzel, nem is nagyon szimpatizál az underdog jelzővel. Elmondása szerint nem egyszer bizonyította már a gárda, hogy senkivel szemben sem lehet leírni és egyenesen kikérte magának, hogy underdogként aposztrofálják a Packerst.

mccarthy

Így vannak ezzel a játékosok is, sokkal motiváltabban készülnek a nagy visszavágóra és szinte kivétel nélkül hatalmas lehetőségnek tekintik, hogy újabb sanszot kaptak arra, hogy bizonyítsák: ennél sokkal többet tudnak.

A Cardinals pihenőhéten volt amíg a Packers a fővárosban harcolta ki a továbbjutást. Ahány ember, annyiféle vélemény van arról, hogy ez az extra pihenő jót tesz egy lendületben lévő gárdának avagy sem. Van aki szerint ez jó, tovább lehet készülni az ellenfélből, a játékosok is kipihentebbek, a sérülések gyógyulására is több idő van. Van aki szerint viszont kizökkenti a játékosokat a rutinból és ez nem feltétlen jelent jót.

Nos mindkét esetre tudunk példát hozni a saját csapatunk múltjából. 2010-ben hatodik kiemeltként jutottunk a rájátszásba és miután a wild card körben 21-16-ra legyőztük a Philadelphia Eagles csapatát, a pihenőn lévő Falconshoz látogattunk. Hiába volt extra hetük, hiába voltak hazai pályán tükör simán 48-21-re leléptük őket. Érdekességképpen akkor az Atlantának ugyanúgy 13-3-as alapszakasz mérlege volt, mint most a Cardinalsnak, és ha nem is nagyon, de előtte a szezonban szintén megvertek minket (Week 12, 27-10). Donald Driver így emlékszik erre vissza:

“A csapatnak lehetősége van arra, hogy megváltsák magukat. Ha visszagondolunk 2010-re az alapszakaszban kikaptunk az Atlantától. Azt hitték a rájátszásban újra győzni tudnak, valószínűleg úgy gondolták sétagalopp lesz. Mi úgy éreztük, hogy alkalmat kaptunk a megváltásra. Legyőztük őket és megnyertük a Super Bowlt is.”

Ellenpéldaként pedig a 2011-es szezont hozhatjuk fel, mikor 15-1-es mérleggel vívtuk ki a pihenőhetet. A divíziókörben viszont hazai pályán 37-20-ra kikaptunk a New York Giants együttesétől.

1959ramspackers

A történelem folyamán nem először fordul elő, hogy a Packers egy hatalmas verést követően ugyanabban az évben újra játsszon egy csapattal. 1959-ben Vince Lombardi vezetőedzőként töltött első szezonjában a Los Angeles Rams csapata 45-6-ra legázolta a Packerst. Két hónappal később sikeresen visszavágott a csapat és 38-20-ra sikerült győzni. Természetesen nem ez az egyetlen példa a közel 100 éves történelmünkben, de nem is lehetne belőlük könyvet írni, annyira azért nem sűrűn fordul elő ilyen. Összesen hat alkalommal fordult elő, hogy 24 vagy több pontos verés után egy azon szezonban sikeresen visszavágtunk:

ÉvEllenfélElső mérkőzésVisszavágó
1936Chicago Bears30-3 L21-10 W
1944New York Giants24-0 L14-7 W
1957Baltimore Colts45-17 L24-21 W
1959Los Angeles Rams45-6 L38-20 W
1992Tampa Bay Buccaneers31-3 L19-14 W
2006Chicago Bears26-0 L26-7 W

Tehát nem lehetetlen nagy vereség után visszavágni, minden mérkőzés más és más. Olyan rosszul pedig még egyszer nem lehet játszani, mint ahogy azt a Packers tette két hete. Rodgers mindenesetre bizakodó, elmondása szerint a Redskins elleni győzelem hatalmas löketet adhat a csapatnak, nagy szükségük volt arra a sikerre. Reméljük igaza van, szombatról vasárnapra virradó hajnalban kiderül!

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful