Packers Hungary Club

Draft 2016 – Top needek

Javában zajlik a 2016-os Scoutin Combine, egyelőre csak az orvosi vizsgálatok, média megjelenések, pszichológiai tesztek és interjúk folynak, péntektől hétfőig veszik birtokba a játékosok Indianapolisban magát a pályát. Tehát az egyetemekről érkező újonc játékosok hivatalosan is megmutatják magukat a csapatok képviselőinek. Lássuk milyen posztokon számítunk erősítésre a drafton, avagy mik a Packers legnagyobb needjei.

Defensive Line

Mint ismeretes Mike Pennel négy mérkőzéses eltiltással kezdi meg a szezont. Guion már megkapta a 3 éves szerződését, de végtelenül nyugodt nem lehet, ugyanis Thompson nagyon okosan rakta össze a szerződését. Ergo ha nem teljesít, bármikor mehet a kukába gond nélkül. Nah most rajtuk kívül, csak a gyakorlócsapatban vitézkedő töltelék emberek vannak a védelem közepére, akik nem véletlenül vannak ott és nem akármelyik csapat kezdőjében.

dline

Két NT posztra alkalmas emberrel értelemszerűen nem lehet neki menni a szezonnak, főleg akkor nem, ha abból az egyik eltiltással kezdi meg a 2016-os megmérettetést. Ott van még ugye BJ Raji, akitől minden évben várjuk, hogy újra régi fényében fog tündökölni, de sajnos ez mára csak halvány remény maradt, messze van a realitástól. Ettől függetlenül egyáltalán nincs kizárva, hogy kap egy újabb egyéves szerződést, hasonló minimális garantált tartalommal mint Guion. De ha nem akkor vagy a draftról, vagy az FA-piacról kell erősíteni ezt a posztot.

A szabadügynökök között nem sok bizonyított NT játékos van. Adja magát ugye Terrance Knighton, aki egy év után ismét a piacra kerül, de ő már tavaly se kellett a csapatnak. Aztán ott van a Jetstől Damon Harrison, aki jelenleg a legjobb elérhető játékos ezen a poszton. Neki viszont ennek megfelelően igen magas fizetést kéne adni. Ismerve Thompson FA politikáját, erre nagyon kevés esély van. A többiek, Sammie Lee Hill (Titans), Steve McLendon (Steelers) és Al Woods (Titans) pedig nem jelentenének előrelépést.

Marad tehát a draft, hosszabb távon mindenképpen ez érné meg, egy fiatal, bizonyítani vágyó igazi pufifánk a védelem közepére, akivel hosszú távon lehet majd számolni. Előbb utóbb erre sor is fog kerülni, mert Guion se több, mint egy tisztes iparos. Halkan merem csak megjegyezni, hogy nem csak DT, hanem egy jó DE is kéne Daniels másik oldalára.

Tight End

Sokatok számára ez a legsarkalatosabb poszt a csapatba, ahova Finley távozás óta évről évre követelitek a magas draft picket. Miután Andrew Quarless szinte az egész szezont a padon töltötte sérülés miatt, Richard Rodgers volt a csapat egyszemélyes tight end alakulata. Borzasztó szimpatikus srácról van szó, akinek a kezébe egyszerűen ragad a labda. De van vele egy icipici probléma. Jelesül: tetű lassú a srác.

snail

Olyan gyorsulással rendelkezik, mint egy fékezőernyőre kötött csiga, már-már komikus, ahogy egy benyugtatózott medve cammogásával futja a route-okat. Ajánlom megnézésre az ominózus Lions elleni Hail Mary playt ebből az aspektusból, gyakorlatilag még a 10 yardos vonalon “hasított” mikor a többiek már egymást ölték az end zone-ben a jobb pozícióért. A sors furcsa fintora, hogy ez a lassúsága eredményezte azt, hogy ő kerüljön a legjobb helyzetbe.

Egy szó mint száz, kell az erősítés a posztra. Nem feltétlen azért, hogy Rodgers fegyvertára tovább nőjön, hanem főleg a jelenlegi játékosok igen szerény blokkolási képessége miatt, ami egy tight endnél legalább annyira fontos, mint hogy jól tudjon elkapni. Ezt támasztja alá, hogy a jelenleg is futó combine alatt a Packers képviselői a tight endeket kiemelten figyelik.

Inside Linebacker

A tavalyi offseason legnagyobb problémája volt ez a poszt. A tavalyi drafton csak középső körben érkezett ide játékos, aki ráadásul csak a szezon második felében játszott, akkor sem three down playerként. A dime felállásokban rendszeresen Joe Thomas vette át a helyét, különösen 3rd down szituációkban, mert Capers úgy ítélte meg Thomas coverage képességei felülmúlják a fiatal Jake Ryanét. Nah most azt láttuk, hogy Thomas sem megoldás, viszont Matthewst nagyon szeretnék visszamozgatni a védelem szélére.

barrington

Mel Kiper Jr. szerint (ESPN szakértő) viszont a visszatérő Barrington és Ryan elég kell hogy legyen középen és a csapat számára nem égetően fontos egy újabb ILB. Ennek ellenére szerintem igenis kell majd ide is picket szánni, akár csak egy újabb 3.-4. köröst, mert egy Barrington - Ryan kezdő mögé akkor is kéne egy kis vérfrissítés, mert sem Thomas, sem Palmer nem egy életbiztosítás.

Offensive Line

Ezt magyarázni nem nagyon kell, mindenki látta mi történt a pályán amikor Don Barclay harcolt hősiesen totálisan leégett a fal szélén. Tavaly fordult elő először, hogy Ted Thompson nem húzott az OL-be játékost, hát meg is ittuk a levét. Vélhetően ez többet nem fog megismétlődni és idén jön erősítés a falba. Sőt ez szinte kötelező, a szezon végén ugyanis Sitton, Lang és Bakhtiari is szabadügynök lesz. Mindenkire pedig nem lesz elég pénz. Ha Thompson nem akar a 2017-es szezonnak olyan falemberekkel nekimenni, aki akkor jöttek az egyetemről frissen, akkor már idén gondolni kell a jövőre.

Outside Linebacker

Peppers fiatalabb már nem lesz (ha egyáltalán kitölti a szerződését a csapatnál), Nick Perry és Datone Jones pedig nem lesz ennél sokkal jobb, ha egyáltalán van még bennük fejlődési potenciál. Mike Neal nem tényező különösebben, Jayrone Elliott pedig eddig csak szituációs játékos volt, számomra mondjuk rejtély miért nem kap több játékidőt. Ha Matthews visszakerül a szélre, akkor - szintén a jövőre gondolva - nem ártana a túloldalra is egy fiatal, sikerre éhes játékos, aki lendületet ad ennek az egységnek.

Running Back

Eddie Lacy a csapat első számú futója, ez akkor is így van, ha idén komoly motivációs gondokkal küszködött. Szerződése utolsó évébe lép, egyszerűen muszáj, hogy visszataláljon régi énjéhez. Az új RB edző egyelőre meg van vele elégedve, McCarthy is látja az elszántságot benne és a kiadott fogyókúrát is becsülettel teljesíti, semmi nem áll annak az útjába, hogy újra lássunk egy 1250+ yardos szezont tőle. Ám ez önmagában kevés lesz, Starks jövője nem biztos a csapatnál, Crockett meg önmagában nem elég a depth chartra. Ezért sanszosan érkezni fog a draftról egy fiatal játékos erre a posztra is.

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful