Packers Hungary Club

1/27 – Kenny Clark (NT, UCLA)

NCAA FOOTBALL: OCT 04 Utah at UCLA

A 2016-os játékosbörzén az első két, szinte garantált pick után voltak kisebb, nagyobb meglepetések. A leglátványosabb zuhanást az 1/3-ra is bőven esélyes Laremy Tunsil mutatta be, akinek a draft előtt nem sokkal került napvilágra egy videója, amiben önfeledten drogozik.

Elég sokáig kellett várni a Packers húzására, 2,5-3 óra feszült várakozást követően hajnal 5 óra magasságában megjelent a G logó mellett a piros “Pick is in” felirat. Nagyon jó helyzetben voltunk, DT-ből egy, ILB-ből is egy, OLB poszton Noah Spence maradt még bent, aki talán megért volna egy első kört, de mivel ő karakterproblémás kevés esély volt rá, hogy Thompson megkockáztatja.

Gyakorlatilag a tavalyi forgatókönyv érvényesült, ahogy akkor, úgy most is meg volt az esélye Thompsonnak, hogy akármelyik ILB-t kivegye. Nem tette. Rövid várakozást követően Kenny Clark neve jelent meg a képernyőn.

13101549_1032676270112771_727462483_n
Kenny Clark novemberben tölti be 21. életévét, három szezont követően, junior éve után jelentkezett a draftra. 4 csillagos tehetségként került az UCLA egyetemre, ahol már freshman évében meghatározó tagja volt a csapatnak, újoncként 4 mérkőzésen is kezdő volt. 2014-ben állandó kezdőként 58 szerelést mutatott be a védőfal közepén, ami egy 3-4-es nose tackle-től kiemelkedő teljesítménynek számít. Egy évvel később még ezt is tovább tudta fokozni, egészen elképesztő 78 tackle került a neve mellé, amiből 11 negatív yardon érte az ellenfelet, ezenfelül szerzett 6 sacket is. Sőt a szezon első mérkőzésén egy elkapott touchdown is a neve mellé került.

Clark egy igazi fizikális szörnyeteg, 191 centije mellé 141 kg társul, és nem sok felesleg van rajta. Fiatalon birkózással is foglalkozott ezért az átlagnál erősebb a felsőteste és a karja, amivel sok fejtörést tud okozni a támadófal tagjainak. Megvan az ereje ahhoz is, hogy két emberen áttörjön, játékintelligenciája is kiemeli az átlagból, remekül lát a pályán és pillanatok alatt olvassa a playeket. DE és NT poszton is bevethető lesz, ez se egy utolsó szempont.

Negatívumként emelik ki vele kapcsolatban, hogy a végtagjai nem ideálisak, rövid karjai miatt hajlamos lecsúszni az emberéről. Ugyancsak kezei miatt nem tud akkora területet lefedni, mint az a posztján elvárható lenne, ennek ellenére 5 leütött passz is szerepelt a neve mellett junior évében.

Clark egyelőre egy remek alapanyag, csak Mike Trgovac (DL edző) képességein fog múlni mit hoz ki a srácból. Utoljára első körben 2009-ben húztunk DT játékost, akkor BJ Raji neve került a cetlire a kilencedik helyen. Hasonlóság kettejük között, hogy anno Raji is kiemelkedő tackle-számmal rendelkezett a posztján.

Ami még számunkra nagyon fontos vele kapcsolatban, hogy igazi mintagyerek. Fegyelmezett, keményen dolgozik és annak ellenére, hogy a családja nem tartozik az USA krémjéhez (értsd apuci a hűvösön csücsül) minden balhétól mentes. És mindannyian tudjuk Thompsonnál ez kiemelt prioritás. Clark elmondása szerint nagyon izgatott a lehetőség miatt és már akár holnap pályára lépne. Ez még azért odébb van, kiemelten fogjuk követni mit alkot majd az edzőtáborok alatt.

Összességében elégedettek lehetünk a húzással, Raji kiválását követően az egyik legnagyobb lyukat sikerült betömni. Clarkban meg van minden ahhoz, hogy évekre megoldja a posztot, és az sem utolsó szempont, hogy mellette Daniels is jobban tud majd érvényesülni.

Ma este pedig hajnal egytől megtudhatjuk kik lesznek a második illetve harmadik körös húzásaink.

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful