Packers Hungary Club

3/88 – Kyler Fackrell (OLB, Utah State)

A második napon rögtön két játékosnak is örülhettünk, hiszen a második kör után egyből jött a harmadik is, újabb tehetséggel bővült a keret. Thompson választása pedig egy pass rusher linebackerre eset.

kylerfackrell2

Kyler Fackrell kapcsán vegyes érzéseim vannak, de ne szaladjunk ennyire előre, nézzük meg ki is ez a srác.

Fackrell 1991-ben született Arizona államban, tehát idén lesz 25 éves.  Más ilyenkor már túl van a teljes rookie szerződése adta 4 éves perióduson, tehát nem egy megszokott dolog ez. Spriggshez hasonlóan ő is négy éven át vitézkedett az egyetemen mielőtt profinak állt volna. Minden szezonjában 80 tackle felett zárt, kivétel 2014-ben. Ebben a szezonban rögtön az első mérkőzésen ACL szakadást szenvedett, amiért az egész szezont kihagyni kényszerült.

193 centi és 110 kg, prémium méretekkel rendelkezik, és szintén az előző választáshoz hasonlóan irtózatosan hosszú kezei vannak. Linebackerként ezt kitűnően tudja kamatoztatni, hatalmas területet képes lefedni és nem egyszerű feladat az irányába eredményesen futni. Futások ellen kifejezetten sikeres, számára nincs olyan halott play, az utolsó centiig üldözi a labdát, képes a pálya nagy részét lefedni.

Viszont ahhoz képest, hogy OLB pass rusherként nem tartozott az élmezőnybe. Utolsó szezonjában mindössze 5 sack került a neve mellé, ami nem egy kiemelkedő teljesítmény. Robbanékony blitzelő hírében áll. Az elemzők szerint megfelelő fejlesztés mellett, eredményesebb pass rusher lehet belőle, mint amit eddig mutatott.  Nagy léptű játékos, aki ezért hirtelen irányváltáskor könnyen kibillen az egyensúlyából.

fackrell

Hátrányaként szokták még felhozni, hogy méreteihez képest gyenge, bár ezen pár hónap konditerem könnyen segíthet. Tudja ezt magáról Fackrell is és már jó előre lenyilatkozta, hogy ő bizony még 10 font izmot szeretne magára pakolni, mielőtt elindul a szezon. És itt elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami Thompsonnál ennyire felkeltette a játékos iránti érdeklődést.

Fackrell ugyanis hibátlan mentalitással rendelkezik. Keményen dolgozik, szerény, csendes a legapróbb balhéktól is mentes karakter. Hithű mormon, amit olyan szinten komolyan vesz, hogy misszionárius küldetéseken is részt vett. Jobb helyre nem is kerülhetett volna, mint a csendes északi kisvárosba, ahhoz, hogy a maximumot tudja magából kihozni nyugodt környezetre van szüksége.

Elmondása szerint hatalmas megtiszteltetés neki, hogy Clay Matthews és Julius Peppers mellett veheti fel a profik ritmusát, a hozzáállásával egészen biztosan nem lesz probléma. Egyelőre nem látom, hogy lesz belőle állandó kezdő, minden azon fog múlni a következő évben mit tud magára szedni az előbbi két úriembertől. Addig is szituációs és rotációs játékosként szerezhet rutint magának. Onnantól kezdve, hogy soha nem mutat majd semmit, egészen odáig, hogy alapköve lehet a védelemnek nála minden benne van a pakliban. Közhelyesen hangzik, de így van, a tehetsége mindenesetre megvan hozzá.

Lement tehát három kör, ebből kettőben a védelmet erősítette Thompson, de a sokak által várt ILB pick csak nem akart megérkezni. Úgy látszik Thompsont ez a poszt nem nagyon hatja meg, bízik abban, hogy a Barrington – Ryan – Thomas trió meg fogja oldani a dolgot. Mike Neal lehet ennek a picknek a legnagyobb vesztese, akivel szemben Perry már megkapta a bizalmat. A még mindig szabadügynök játékos 6 szezont követően egyre biztosabb lehet abban, hogy jövőre nem lesz öltözője a Lambeau Fielden.

Kyler Fackrell az 51-es számot kapta a csapattól.

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful