Packers Hungary Club

4/131 – Blake Martinez (ILB, Stanford)

Idén egészen a negyedik kör végéig kellett a harmadik napon várni a Packers húzásra, ugyanis a helyezés szerint járó picket Ted Thompson odaadta a Coltsnak a kilenchelyes feltrade keretében. Akárcsak tavaly, idén is ebben a körben érkezett a linebacker-sor közepére erősítés. Akkor a futások ellen jeleskedő Jake Ryan került a keretben, idén Blake Martinez, a Stanford játékosa.

ChTvS1wWkAAr9Si

Blake Martinez a Stanfordon négy évig játszott, tehát senior éve után került a profik közé, két évig volt állandó kezdő. 188 centi magas és 107 kiló, utolsó szezonjában a Pac-12 konferencia legtermelékenyebb tackle gyárosa volt. Nem kevesebb mint 141 szerelés került a neve mellé, ezenkívül 2 sacket és egy interceptiont is szerzett végzősként. Összehasonlítás végett a csapat második legtöbb szerelését bemutató játékos 57-nél megállt.

Ami számunkra nagyon fontos vele kapcsolatban, hogy coverage képességeket tekintve az idei class legszűkebb elitébe tartozik. Tehát óriási need-re érkezik a csapatnál, mert az egész védelem rákfenéje ez volt tavaly, hogy nem volt olyan linebacker a keretben, akit harmadik kísérleteknél, egyértelmű passzjátéknál, nickel vagy dime csomagokban a pályára tudtunk volna küldeni. Ott van ugye Thomas, aki rendszerint ezt a feladatot látta el, de nála azért lehetne kvalitásait tekintve jobb játékost találni erre.

Martinez igazi three down linebacker, nyugodtan fent lehet hagyni a pályán harmadik kísérleteknél is. Az egyetemen ilyenkor rendszerint a tight endek és running backek őrzése volt a feladata, amit nagyon jól megoldott. Otthonosan mozog 4-3-as és 3-4-es védelem közepén is, remekül látja a pályát, nagyszerű kombinációja az agresszivitásnak és tudatosságnak.

Hátrányaként emlegetik, hogy emberfogásos védekezésben nem az igazi, mert nincs meg hozzá a végsebessége, hogy hosszan lefedje a pályát, inkább zónázásban jeleskedik. Izmot is lehetne rá pakolni, szereléseinek csak kicsivel több mint a felét hajtotta végre egyedül, rendszerint kell egy nagyobb társ neki, akivel legyűrik az általa megakasztott ellenfelet.

Számunkra tökéletes választás volt. A Barrington – Ryan – Martinez – Thomas négyesnek meg kell tudnia oldani az ILB posztot. Nagyon fontos lenne ha Matthews képességeit nem ide pazarolnánk el, hanem végre teljes játékidőben azt tehesse, amihez a legjobban ért: az irányítók terrorizálását.

Az idei draft egyik legtetszetősebb pickje ez, mert nem volt szükségünk a legmagasabban kvalifikált ILB prospectre, olyanra volt szükségünk, aki nem pirul bele a cipőjébe, ha coverage feladatokat kell megoldania, és Martinez pontosan ilyen játékos.

Érdekesség vele kapcsolatban, hogy nem sokkal a draft előtt édesanyja kijelentette neki, hogy a Packersben fog játszani, Martinez a kihúzása után, annyit mondott erről, hogy az anyukáknak mindig igaza van. A csavar a történetben, hogy ezzel szemben az apuka semmit nem bízott a véletlenre. Az összes csapat sapkáját és pólóját megvásárolta, hogy amiután kihúzzák a kisfiát alkalomhoz illően tudjon pózolni az interneten. Nos számunka örömteli, hogy a Packers kollekció került elő.

ChT2njKWwAITh64

Matinez az 50-es mezt fogja viselni a csapatban.

 

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful