Packers Hungary Club

Bart Starr még menni akar a Lambeau Fieldre

Fantasztikus élmény volt (újra) együtt látni a két legendát, a tavalyi Bears elleni hazai meccs szünetében lezajlott Favre ceremónia során a Lambeau Field gyepén, ugyanakkor picit szomorkodhattunk is, mivel sejthető volt, hogy Bart Starr már valószínűleg utoljára jelent meg a felejthetetlen sikereinek helyszínén.

starr favre 1

Most viszont örülhetünk, mivel a legendás 15-ös fia Bart Starr Jr. elkotyogta a hírt Pete Dougherty (USA TODAY NETWORK-Wisconsin) zsurnalisztának,  az édesapja nagyon készül még visszatérni a legendás stadionba az idei szezon során. Mint azt elmondta, Bart rendkívül jól halad a rehabilitációs programjával a 2014-ben kapott szélütése és enyhe szívinfarktusa óta. Olyannyira biztató a felépülése, hogy ő maga mondogatja folyamatosan a fiának, hogy legalább egy alapszakasz mérkőzést szeretne élőben megtekinteni a stadionban személyesen a szeptemberben induló 2016-2017-es szezon folyamán.

bart starr and wife

Minden bizonnyal az első hazai mérkőzések egyike jöhet szóba majd az esetleges látogatás időpontjára, hiszen a későbbiekben már az időjárás miatt nehezebben kivitelezhető lenne az idős sztár amúgy sem egyszerű utaztatása. Reméljük megvalósul a dolog és ismét láthatjuk majd az egykori Packers irányító fenomént a Szentélyben!

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful