Packers Hungary Club

Hall of Fame Game – Beharangozó

Green Bay Packers vs. Indianapolis Colts

2016.08.08. 02:00, Tom Benson Hall of Fame Stadium, Canton

hofgame

 

Vasárnap este, azaz magyar idő szerint hétfő hajnalban végre véget ér a hónapok óta tartó böjt, és bár a Hall of Fame Game (és az előszezon) közel sem nyújtja azt a futballélményt, amit mind annyira várunk, mégis némi gyógyírt jelent a hosszú holtszezon okozta elvonási tünetekre.

A Hall of Fame Game hagyományosan az új Hírességek Csarnoka-tagok beiktatásának hétvégéjén kerül megrendezésre, és általában legalább az egyik, de sokszor mindkét résztvevő csapatot azok közül választják ki, akik abban az évben “delegálnak” valakit a Hall of Fame-be. Ez a választás idén nem is lehetett volna kézenfekvőbb, hiszen a Packers részéről a legendás irányító, Brett Favre, a Colts részéről pedig az egykori edző, Tony Dungy és a korábbi elkapó, Marvin Harrison is most kerülnek beiktatásra.

Egyúttal tisztázva egy korábban felmerülő olvasói kérdést: A mérkőzés nevéből talán adódhat, hogy a találkozót az egykori legendás játékosok játsszák, és valószínűleg érdekes is lenne egy ilyen “öregfiúk-meccs”, de ez az elgondolás téves. A mérkőzés hivatalosan az előszezon része, így mint a többi preseason meccsen, úgy ezen is a csapatok jelenlegi kerete lép majd pályára.

 

letöltés

 

Packers előzmények

A Packers utolsó mérkőzése a tavalyi NFC elődöntő volt, ahol drámai mérkőzésen 20-26-os arányban szenvedett vereséget az Arizona Cardinalstól.

A holtszezon során lezajlottak a szokásos játékosmozgások: Casey Hayward és James Jones a San Diego Chargershez igazolt, Andy Mulumba a Chiefs játékosa lett, Scott Tolzien pedig a Coltstól kapott új szerződést. Mint tudjuk, Ted Thompson nem arról híres, hogy hiperaktív lenne a szabadügynök piacon, így idén is sokáig béke honolt a csapat tájékán, ám végül megtörve a csendet, március végén érkezett a hír, hogy Jared Cook, korábbi Rams tight end érkezik a Packersbe.

Az egyik legnagyobb hír azonban B.J. Raji visszavonulása volt, aki bár nem zárja ki a lehetőségét, hogy visszatérjen az NFL-hez, idén biztosan nem számíthat a csapat a játékára. A másik nagy hiányzó pedig a közönségkedvenc John Kuhn, aki a szurkolók legnagyobb sajnálatára a mai napig sem kapott új szerződést, ráadásul Ripkowski mellé egy újonc fullbacket is szerződtetett a csapat Alstevis Squirewell személyében, így lassan elkönyvelhetjük, hogy nem hallhatunk többé “Kuuuuuuhn!” kiáltásokat a Lambeau Fielden.

kuhntd

Az offseason másik népszerű témája Eddie Lacy új edzésterve és formájának alakulása volt, amit a szemfüles szurkolóknak köszönhetően hétről hétre követhettünk a különböző közösségi oldalakon.

A sérülések sajnos ezúttal sem kerülték el a csapatot, ám ezek súlyosságáról nem nagyon tudunk még konkrétumokat, és az alapszakasz kezdetéig is van még 1 hónap, így érdemes a helyükön kezelni ezeket az infókat. A következő játékosoknak van kisebb-nagyobb bibijük:

  • Josh James OT (combhajlító izom)
  • Jordy Nelson WR (térd)
  • Ty Montgomery WR (boka)
  • Brett Hundley QB (boka)
  • Kyle Murphy OT (agyrázkódás)
  • Jake Ryan LB (combhajlító izom)
  • Mitchell Henry TE (ágyék)
  • Makinton Dorleant CB (combhajlító izom)
  • Eddie Lacy RB (boka)
  • Sam Barrington LB (láb)
  • Jared Cook TE (láb)
  • T.J. Lang G (váll)
  • Corey Linsley C (combhajlító izom)

temp2012_1007_GB_bowen_1018--nfl_mezz_1280_1024

Colts előzmények

Az Indianapolis Colts 8-8-as mérleggel zárta a 2015-ös alapszakaszt, ezzel a Houston Texans mögött a divízió 2. helyezését érte el, a rájátszásról pedig lemaradt, erre 2011 óta először volt példa. A csalódást keltő szezon okát egyértelműen az edzői gárdában látta a vezetőség, mivel a szezon után alapos nagytakarítást tartottak Indy-ben: mind az offensive (őt még év közben), mind a defensive koordinátor lapátra került, valamint szinte az összes pozíció edző új munkát kereshetett magának.

A rosteren is bőven volt mozgás: Coby Fleener, Dwight Lowery, Colt Anderson, Greg Toler és Jerrell Freeman is eligazolt a csapattól, a 40 éves irányító, Matt Hasselback pedig visszavonult. Érkezett viszont a már említett ex-Packers QB, Scott Tolzien és Robert Turbin futójátékos.

A Coltsnál az offseason legnagyobb történése kétségkívül Andrew Luck új gigaszerződése: a fiatal irányító június végén 6 éves, közel 140 millió dolláros szerződést írhatott alá.

A mérkőzés

 

Ahogy a beharangozó elején is említettem, ez a meccs még nem “AZ” a meccs, amit mindannyian úgy várunk, de azért az előszezon mérkőzéseken is találhatunk érdekes, élvezhető mozzanatokat, mint például az preseason találkozók fő lényegét: a játékosok közötti pozícióharcokat. Ezeken a meccseken dől el ugyanis, hogy ki megy és ki marad a keretben, hiszen a jelenlegi 90 főből a szeptemberi szezonkezdésre csak 53-an maradhatnak továbbra is a csapatok tagjai.

Bár a Colts vezetőedzője, Chuck Pagano nemrég azt találta mondani, hogy minden játékosa pályára fog lépni a Packers ellen, ez Luckék esetében valószínűleg maximum 1-2 drive-ot jelent majd, ahogy a Green Bay-i keretből is nagyrészt a cserék fognak játszani, így lehetőséget kaphatunk rá, hogy megismerjük az újoncokat, valamit a kevésbé ismertebb játékosokat is.

MJS packers09 57 of hoffman.jpg packers09

 

Ami döntő lehet

Tartva a beharangozóink szokásos formátumát, itt most azok a részletek következnének, amelyek jelentős mértékben befolyásolhatják a mérkőzés kimenetelét, ám a meccs jellegére való tekintettel inkább néhány, a csapat szempontjából érdekesebb momentumra szeretném felhívni itt a figyelmet:

  • a két csereirányító, Scott Tolzien és Brett Hundley tavaly még sajtfejű csapattársak voltak, most pedig egymással nézhetnek majd szembe, feltéve persze, hogy Hundley bokasérülése nem komoly és pályára léphet vasárnap
  • Eddie Lacy sérülésének mértékéről sem tudunk sokat, viszont ha úgy alakul, hogy kap pár snapet, akkor végre őt is láthatjuk majd mozgás közben és kaphatunk egy kis ízelítőt belőle, hogy mennyit ért a tavaszi-nyári külön edzésmunka
  • a tight endek közötti “csata” is érdekes lesz, hiszen jelenleg 6 TE is van a keretben, közülük a kérdés, hogy Richard Rodgers, vagy Jared Cook lesz-e majd az első számú
  • az elkapóknál még ennél is nagyobb a konkurencia, hiszen a mostani bő keretben 12 WR van, persze itt a játékosok reális célja a WR3 poszt lehet Jordy Nelson és Randall Cobb mögött
  • végül a védelem, egész konkrétan a front7 összeállítására hívnám fel a figyelmet, ugyanis a hírek szerint több játékost is új szerepben láthatunk majd, legalábbis ezzel “kísérleteznek” az edzők

 

 

Érdekes statisztikák

  • a Packers történetében ez lesz az 5. HoF Game, az előző négy mérlege: 1 győzelem, 2 vereség és 1 döntetlen
  • a két csapat eddig 9 alkalommal találkozott egymással az előszezonban, jelenleg 5-4 arányban a Colts vezet; az utolsó ilyen találkozóra 2011-ben került sor, akkor 24-21-es végeredménnyel a Packers győzött
  • az alapszakasz 9. hetében újra összecsap egymással a két alakulat, az a mérkőzés a Lambeau Fielden lesz (és nagy valószínűséggel némileg nagyobb tétje lesz, mint a mostani meccsnek)

Összegzés

Mint az eddigiekből kiderült, a mérkőzés végeredménye nem annyira lesz mérvadó, na jó, igazából semennyire… 😀 Ennek ellenére mégis mindenkinek ajánlom megtekintésre, egyrészt az elvonási tünetek enyhítésére, másrészt pedig azért, mert ahogy a többi előszezon mérkőzésen, úgy az itteni történések is nagyban befolyásolhatják majd a keretszűkítéseket és a depth chart alakulását.

Ráadásul a mérkőzést még a Sport TV is közvetíti, így újra magyar kommentárral élvezhetünk Packers meccset. Kell még több indok? 🙂

Go Pack Go!

13933062_1088859264494471_1741091690_n

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful