Packers Hungary Club

Ted Thompson megszólalt a PED ügyben

A tegnapi (2016.08.16, kedd)  sajtótájékoztatón természetesen nem is lehetett más a fő téma, mint a nyár elején készült Al Jazeera tv által közreadott dokumentumfilm miatti balhé. Mint az köztudott, a liga vizsgálóbizottsága szerint a filmen szereplő három Packers (és egy Steelers) játékosról feltételezett (dopping) vádak további magyarázatra szorulnak, amelyekkel kapcsolatban feltétlen meg szeretnék hallgatni őket, ezért Roger Goodell NFL főkomisszárral azt üzenték, jelenjenek meg a színük előtt 2016. augusztus 25-ig, mert ha nem, akkor másnaptól akár eltiltás is lehet a vége (irgum-burgum)!

bunösök

Clay Matthews, Julius Peppers és Mike Neal (aki jelenleg szabad ügynök) azóta nem nyilatkozott az ügyről, tegnap viszont megszólalt Ted bácsi, aki azt fejtegette, hogy a csapat kiáll a játékosaiért:

Támogatjuk a játékosainkat, mindig is támogattuk a játékosainkat és támogatni fogjuk a jövőben is őket!

Kissé terelve hozzá tette:

Azt gondolom mindenkinek van véleménye a dolgokról. Úgy vélem nagyon sok ember nem érti, hogy mi is történik. Ez az ügy egy kicsit bonyolultabb mint vártuk. Minél többen szólalnak meg az ügyben (különösen a magamfajták), annál nehezebben derül(het) ki az igazság.

Arra a kérdésre pedig, hogy mi lesz ha eltiltják a védelem két kulcs játékosát, így reagált:

Nem szükséges kifejezetten rájuk szorítkozni, készítünk vészhelyzeti terveket minden játékosunk esetleges kiesésére, mert sosem tudhatjuk előre, hogy mi fog történni…

Nos, a fent leírt kijelentéseivel megvillantotta az érem mindkét oldalát a mi jó öreg Ted bácsink, ezek után valóban nagyon kíváncsian várjuk mi lesz a végkifejlete a dolognak…  :/

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful