Packers Hungary Club

Injury Update

Íme egy kis összefoglaló a jelenleg kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódó játékosainkról.

Amint oldalt az Orvosi szoba szekcióban is láthatjátok, 3 játékos van, akit biztosan nem láthatunk a pályán a Dallas elleni mérkőzésen:

  • Jordy Nelson bordasérüléséről már írtunk ITT és ITT, sajnos az ő játékára nem meglepetés, hogy nem számíthatunk. Az első nyilatkozatok, miszerint akár még játszhat is, valószínűleg leginkább csak a ködösítés célját szolgálták, szerintem mindenki tudta, hogy egy ilyen ütés után, ahol legalább 2 bordája el is tört, örülhet, ha esetlegesen a Super Bowlra visszatérhet. amennyiben eljut odáig a csapat.
  • James Starks még december 12-én szenvedett balesetet, amikor egy Green Bay-i kereszteződésben oldalról belementek az autójába. Szerencsére a biztonsági öv és a légzsák megfogta a játékost, így nem történt nagyobb baj, de rögtön bekerült az agyrázkódás-protokollba, és azóta nem is került ki onnan, kihagyva az utóbbi 4 mérkőzést. Hogy láthatjuk-e még játszani a szezonban a futót, arról nincs friss infónk, de a tény, hogy az eset óta egyszer sem tudott a csapattal edzeni, nem jelent sok jót. Szerencsére a Monty – C-Mike – Rip trió elég jól megoldja a futójátékot, így nem is igazán van szükség erőltetni Starks visszatérését.
  • JC Tretter a legrégebbi “vendég” az Orvosi szobában, az október 30-án, Atlantában szerzett térdsérülése miatt kényszerül az oldalvonalra hétről hétre. Az ACL (elülső keresztszalag) sérülést elkerülte ugyan, de MCL (belső oldalszalag) húzódása is 6-10 hét gyógyulást igényel az orvosi portálok szerint. Ennek megfelelően a 14. hétig nem is edzett a csapattal, utána néhány hétig csak limitált, míg múlt héten már teljes értékű edzésmunkát tudott végezni. Hogy miért hagyta mégis ki a héten az összes edzést, arról nem sokat tudni, reméljük, nem szedett össze egy újabb sérülést.

Rajtuk kívül van néhány “questionable”, azaz kérdéses státuszú játékosunk is a meccsre, akiknek a játékára hivatalosan 50% esély van. Itt érdemes megemlíteni emlékeztetőül, hogy ettől az évtől a liga eltörölte a probable-valószínű meccsstátuszt, ami 75%-os pályára lépési esélyt jelentett, így akik amúgy ebbe a kategóriába tartoznának, most azok is Q betűt kapnak a nevük mellé.

  • Jayrone Elliott a 15. heti Bears elleni visszavágón szenvedett kézsérülést, azóta egy meccsen sem öltözhetett be. Biztató lehet, hogy a héten már 2 alkalommal is teljes edzést tudott végezni (igaz, csak egy nagy kötéssel a kezén), így talán a Cowboys ellen végre újra láthatjuk majd a pályán a fiatal linebackert.
  • Jeff Janis a Giants ellen nagyszerű játékot mutatott be a special teamben, viszont az egyik kickoff visszahordásnál kapott egy ütést a combjára, emiatt a szerdai edzést ki is kellett hagynia és a másik két edzésen is csak limitáltan tudott részt venni. Ennek, és kérdéses státuszának ellenére legutóbbi nyilatkozata szerint az elkapó arra számít, hogy bármilyen limitálás nélkül léphet pályára Dallasban.
  • Damarious Randall meglepetés név a sérültlistán, ugyanis a héten semmi jel nem volt arra, hogy bármi gond lenne vele. A védő játéka mégis kérdéses lett egy lábsérülés miatt, aminek súlyosságáról és körülményeiről nem nagyon lehet tudni semmit. Ami pozitívum, hogy Ryan Wood, a helyi sajtó Packers insidere szerint nincs nagyobb gond azzal a lábbal, és valószínűleg játszhat majd Randall.
  • Quinten Rollins neve viszont sajnos egyáltalán nem meglepő a listán, sőt, talán inkább az a meglepetés, hogy a 2 hete elszenvedett csúnya esése után nem Out a státusza erre a meccsre is. A fiatal cornerback a héten már tudott limitáltan edzeni a csapattal, viszont még mindig az agyrázkódás-protokollban van. Tehát ha a Packers pályára akarja küldeni a játékost, akkor Rollinsnak még meg kell kapnia a meccs előtt az orvosi másodvéleményt arról, hogy játékra kész állapotban van.

Ők tehát a jelenlegi sérültjeink, a mérkőzés előtt természetesen érkezünk majd a hivatalos inaktív listával is.

 

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful