Packers Hungary Club

James Starks távozik

A 2016-os szezon vége után most hétfőtől van lehetőségük a csapatoknak a kereten belüli változtatásokra, az első Sajtfejű távozóra mindössze 1 napot kellett várni.

A hírek szerint a keddi napon a vezetés megköszönte James Starks eddigi szolgálatait, és hét Green Bayben töltött év után elengedte a veterán futót.

A játékos még december 12-én szenvedett autóbalesetet, amikor egy Green Bay-i kereszteződésben oldalról belementek az autójába. Szerencsére a biztonsági öv és a légzsák megfogta a játékost, így nem történt nagyobb baj, de rögtön bekerült az agyrázkódás-protokollba, és azóta nem is került ki onnan. Emellett térdproblémák miatt a szezon közepén még 4 meccset ki kellett hagynia, így a 2016-os idény során összesen 9 mérkőzésen léphetett pályára.

Valószínűleg azóta sem jött helyre még a baleset óta, mivel NFI (non-football injury, nem focival kapcsolatos sérülés) jelöléssel engedte el a csapat. Cutolásával 3 millió dollárnyi hely szabadult fel a fizetési sapka alatt.

  • PanelAfro

    Sajnálom, mert anno ő mentette meg a szezonunkat, amikor a rájátszás első meccsén bedobtuk és az addig gyakorlatilag majdnem 0 packers futójátékot feltámasztotta. De hát ilyen a football! Sok sikert!

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful