Packers Hungary Club

Weekly Vince – 1. hét

Nemcsak a csapat, de a rovat is nagyon biztató kezdésen van túl – sokan olvastátok, jeleztetek vissza előző héten és kérdeztetek az eheti rovatba. Köszönöm mindenkinek és remélem továbbra is csak felfelé hasítunk! Térjünk is rá a lényegre, nézzük mire voltatok kíváncsiak a héten.

Mennyi esélyt érzel Matthews esetleges jövőbeni kivágására, figyelembe véve, hogy a következő szezonra már nem lenne utána halott pénz? – Tamás

A hét slágertémájával kezdeném, öten is kérdeztetek Clayről! Valóban nem élete meccsén van túl, és ha továbbmegyünk, tavaly sem volt kiemelkedő szezonja, annak ellenére hogy visszakerült kedvenc pozíciójába pass rusher OLB-nek. Sajnos a realitás azonban az, hogy ezt a pozíciót nagyon nehéz upgradelni, és késői pickekből nagyon ritkán lesznek elit pass rusherek – a legtöbb ilyen játékos top 10 pick, ott pedig a Packers nem manapság fog pickelni. Jó példa erre a mi esetünk is, harmadik és negyedik körös Fackrellekből és Biegelekből nem lehet produktumot varázsolni – még Nick Perry első körös pickünknek is sok idő volt mire beért a mai szintjére! Így pedig hiába bármilyen pénzügyi megtakarítás, egyszerűen nem tudnánk pótolni, jó OLB-k nélkül pedig egy 3-4 defense meghal. Csak hogy perspektivába helyezzem Matthews jövő évi fizetését, ugyanakkora összegről beszélünk mint amit Julius Peppersnek is adtunk, aki pedig csak részmunkaidőben volt fenn a pályán. Ezek ismeretében gyakorlatilag nulla esélyt érzek a kivágásra.

 

Üdv! Sokaktól hallom/olvasom, hogy a bírók sokszor kivételeznek a csapattal, és néha látni is szoktam. Pl.: a hawks elleni meccsen is, egy csomó olyan ordas nagy holding-ot csinált az o-line-unk, amit bárki észre vesz és nem dobtak rá zászlót, máskor meg az ellenfélnek dobnak be olyat, amit nem feltétlenül kéne, legalábbis túlzás. Mit gondolsz erről? Köszi! – Token

Szintén népszerű volt a bíró-téma. Elhiszem Tokennek hogy sok helyen olvas a témáról, az amerikai szurkolók rá tudnak szállni a Packersre ilyen témában, és bizony a magyar kommentátorokon is meglátszik néha hogy nálunk mintha mindent észrevennének. Alapvetően el kell ismernünk, hogy ezen a meccsen tényleg minket toltak, de nem kell sokat gondolkodnunk fordított példákon. A realitás az, hogy 7 bíró és a videóvisszajátszás sem elegendő minden helyzet tökéletes megítélésére, egyszerűen olyan gyorsan történik minden. Három dolgot tartok jelenleg botrányosnak, az egyik az említett holding, melyet szinte véletlenszerűen dobálnak a zebrák. A másik a pass interference, itt is érthetetlen hogy néha egy simogatás is sárga, máskor meg gyakorlatilag amortizálnak. A harmadik, és mint Packers ebben rendszeresen jól járunk – a 12 men on the field szabálytalanság, melyekből rendszeresen free playeket nyerünk. Az a szabály ugyanis ilyenkor is érvényes, hogy a támadó osztagnak rendesen fel kell állnia, egy pillanatra mindenkinek “meg kell dermednie”. Ezt eddig nagyjából egy meccsen tartatták be velünk, amin teljesen felháborodott az egész offensünk, de sajnos valóban ez a szabály, és ezzel kapcsolatban tényleg rendszeresen kedveznek Aaronnak.

Mi a véleményed az Adams-Lane balhéról és utóbbi kiállításáról? Jogos volt? Illetve volt még néhány vitatható bírói ítélet (pl. Grahamnél), rossz nyelvek szerint egyenesen “lejtett a pálya”. Mit gondolsz erről? – Zsófi

A kérdés második felére a választ lásd fentebb. Az Adams Lane balhéban a kérdés az, hogy Lane direkt csinálta-e a fojtogató mozdulatot vagy véletlenül? Előbbi esetben abszolút jogos a kiállítás, utóbbi esetben pedig jogtalan. Szerintem egyébként ez a kérdés lényegtelen, egyrészt mert a Rodgers elleni illegal block in the back miatt a TD-t úgyis elvették volna, másrészt mert Lane volt addig a gyenge pont akin a yardokat gyűjtöttük. Nem egy erősség ment le a pályáról, csak a gyenge pont neve lett kicserélve.

Szia Vince! A liga egyik legjobb D-vel találkozott szeretett csapatunk, viszont en igy gondolom, hogy az O-line teljesítménye hagy nemi kívánni valót maga után. Rengeteg hiba, az 1st and 20 nem is beszelve, ezen felül a run blocking es a pass protection is rendre elmaradtak. Hogy latod az O-line teljesítményét es mit varhatunk a jovoben? Udv – Martin

Én nem láttam rengeteg hibát, és lecsekkolva a PFF adatbázisát ők sem. Az egyedüli akinek nem volt jó meccse náluk az Corey Linsley, akiben egyáltalán nem kételkedem, sokat bizonyított már nálunk. A kezdő Oline mögötti mélység miatt az előszezon után aggódtam, ebben Kyle Murphy tavalyi 6. körös rookienk jó szereplése kicsit enyhített, de nem teljesen. Egy sérüléshullám itt nagyon nem ízlene a csapatnak, de amíg csak a kezdő 5-öst és Murphyt kell bedobálnunk, addig rendben leszünk.

Hali! Szerinted a védelem csak a Seahawks 0 o-line ellen volt acélos, vagy van okunk az örömre? – Kozi

Ez a hét egyik nagy NFL kérdése, amire jövő héten már választ is kapunk! Előzetesen számomra úgy tűnik hogy a védelmünk nagyjából ugyanott van, mint tavaly. Akkor jó, de nem elit védelmünk volt – ez idén is bőven elég lehet egy hosszú playoff runra.

Szia! A brutál seahawks védelem ellen nem működött a futás! Szerencsètlen Monty rengeteg ütést kapott míg az újonc backup mindössze 2 kísérletet kapott! Nem volt túl nagy kockázat ilyen szinten terhelni Monty-t? Vagy ennyire nincs készen a rookie Jamaal Williams? – Sándor

Talán Lacy emléke miatt, de Williams draftolásánál sokan szakírók is úgy gondolták, hogy íme az új Eddie-szerű tank, míg Montgomery lehet majd az új pass catching back. Amit ez a gondolkodás figyelmen kívül hagy, hogy Montgomery nagyobb mint Williams! Ugyanolyan magasak, és Monty 98 míg Jamaal 91 kg – más szóval nem kell az ütésektől félteni a 88-ast, rendelkezik mindennel hogy ezt képes legyen megoldani. Williams (és Aaron Jones) fognak azért ennél több lehetőséget is kapni, de a rookie futóknál mindig ugyanaz a sztori: tudnak-e pass protectelni? Ha nem, ritkán fogják őket Rodgers mellé engedni, mert egy hiba is katasztrófához vezethet. Elég megnézni a Hard Knockst, ahol Jeremy McNichols ötödik körös futót konkrétan cutolta a csapata mert hibázott ebben.

Ki ez a (CB) Lenzy Pipkins, hogy lehet, hogy ő még a rosteren van (még a pályán se nagyon láttuk), amikor (CB) Ladarius Guntert (aki viszont rengeteget dolgozott és szépen teljesített) meg elküldtük? – Ézsau

Mindenkit meglepetésként ért kicsit Gunt távozása, de a magyarázat viszonylag kézenfekvő. Gunter lassú. Ezért lett annak idején undrafted, és ezért égette meg több elkapó nálunk. A fizikális, magas és lassú elkapókat jól tartja, de Kevin King draftolásával van nála még jobb emberünk ilyen helyzetekre. Szintén fontos, hogy Gunter Rollins és Randall felépülésével, House és King beszerzésével leszorult legjobb esetben az 5. corner posztjára. Ez a játékos pedig már elég ritkán lép pályára, a Seahawks ellen például 2 snapet láthattuk. A roster végi embereknél pedig inkább azt nézik az edzők, hogy mit lehet belőle kihozni, nem azt hogy jelenleg hol tart. Lenzy Pipkins valószínűleg ebben a percben egy rosszabb corner mint Gunter. De én azt látom a roster moveban, hogy az edzői stáb úgy gondolja, hogy egy fél szezon-egy szezon edzéssel magasabb szintre fog jutni, mint Gunter, aki pedig már elérte fejlődése csúcsát. Szintén fontos szempont, hogy Pipkins vélhetően a special teamben is többet tud nyújtani.

Szia, szakállas kérdés. Melyik 12-es a jobb, Aaron vagy Tom. Két megközelítésből szoktam őket összehasonlítani. Fizikálisan (erősebb kar, rugalmasság, gyorsaság) Rodgers az erősebb, fejben viszont (Cool) Tom a verhetetlen. Amíg a mi 12-es ünket mintha könnyebb lenne kizökkentei addig a New Englandi-i egy jéghideg passzoló gép. A másik összevetés, hogy (szerintem) ARod mire lenne képes egy Pats erejű kerettel, ne adj isten szakmai stábbal (elsősorban Belichick). És vajon Bradynek lenne e öt gyűrje szakáll kapitány konzervatív stílusával, esetleg a Packs ementáli védelmével. Kíváncsian várom válaszod. Üdv – Zoli

Igazából kérdésben a válasz – sosem volt és talán sosem lesz olyan komplett, mindent elit szinten tudó irányító mint Rodgers. Az összerakott produktumot tekintve mégis, Brady a kevesebb fizikai tehetségből többet is össze tudott rakni, ezért nálam hiába játszik konkurenciánál, ő a GOAT. Megfordítanám a kérdésed: mire lenne képes egy Belichick ha nem lenne Bradyje? Akkor is elit edzőként gondolnánk rá? Persze azt ne felejtsük el, hogy ha a Jetsel, Dolphinsal és Billsel lennénk egy csoportban, mi is átpihenhetnénk a szezon felét.

Mivel gondolom ti is követitek a Packers hivatalos honlapját ezért kérdés helyett inkább csak két javaslatot küldenék a rovat nevére: 1: Ask Vi(n)c(e) 2. Vincider Inbox (illetve azért mégis megkérdezem, direkt a neved miatt vállaltad ezeket a cikkeket? :D) – Máté

Követjük, persze, de nem akartuk hogy nagyon koppintás szaga legyen a névnek mert az ötlet igazából nem onnan jött, inkább a szakmai kérdéseknek akartunk egy platformot illetve több interakciót az olvasókkal. Alapvetően ezért nem is akartam hogy benne legyen a nevem, de a többiek ragaszkodtak hozzá, hogy mivel az én rovatom, igenis vállaljam fel (ami egy jó taktika arra is a részükről hogy innentől le sem passzolhatom :D). Mivel úgy látom a humoros oldalát fogtátok meg a legtöbben a névhasonlóságnak, lehet elgondolkodunk majd ilyen variációkon is 🙂 Akinek van erről ötlete, vagy más névjavaslata, írja meg bátran kérdésnek, nyitottak vagyunk mindenre ;).

És persze ne felejtsetek el bármi másról is kérdéseket küldeni a Weekly Vince fülön a fenti menüben, hogy minden héten ilyen nehéz legyen kiválogatnom a kérdéseket!

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful