Packers Hungary Club

Weekly Vince – 7. hét

Üdv! Megint előjöttek a hangok, akik szerint MM azonnal monnyonle. Ha más nem kérdezi: kifejted erről a véleményed? Bár én sejtem a választ 😀 – Token

Az teljesen biztos, hogy abban, hogy McCarthy AZONNAL mondjon le minimális értelmet sem látok. Az NFL történetében nincs sikeres precedens év közbeni edzőváltásra, nem lehet egyik hétről a másikra koncepciót váltani. Ha pedig a séma és a koncepció ugyanaz marad, akkor csak hátrány az új edző (kivéve talán játékosmotivációs okokból a legelső meccsen). Hogy az offseasonban váltsunk-e edzőt? Az kb 50-50, lehet olyan húzás amivel jobban járunk, de komoly esély van arra is, hogy csak rosszabb lenne, és csak elpazarlunk egy-két évet kísérletezéssel és tanulással Rodgers primejából. Higgadt fejjel az is könnyen belátható, hogy bárhogy is megy a szezon a hátralévő részében, az alapján McCarthy megítélni értelmetlen. Egy franchise irányítóra épülő csapat a franchise irányító nélkül semmi. Emlékezhetünk  a tavalyi corner vagy a tavalyelőtti elkapó sérüléshullámra – inkább választanék egy ilyen teljes posztkiírtó hullámot mint egy Rodgers/Brady/Brees/Luck/Wilson kiesését. Elég megnézni a Miami Ravens meccset hogy lássuk, hogy a kezdő QB kiesése még akkor is katasztrófa, ha csak egy Jay Cutlerről van szó!

Szia! Biztos vagyok benne, hogy sok Hundleys kérdés lesz, ezért nem is részletezem túlzottan. Mi a véleményed a teljesítményéről? Számodra is csalódás? Szörnyű passzer rating, teljesen kilátástalan passzok. Sokan írták, hogy ez az NFL, itt nem lehet azzal dobálózni, hogy “majd legközelebb”. Te mit gondolsz erről? – Bucsi

Múlt héten két dolgot írtam amiben mindenképpen javulnia kell Hundleynak hogy működjön a csapat: futás/scrambling és hosszú passzok. Az elsőt rögtön láthattuk is, de a másodikra még mindig nincs példa. Ez azért kicsit aggasztó, mert nyilvánvalóan az egyik legnehezebb dologról van szó, nem garantált hogy pikkpakk meg tud javulni a dolog. A hosszú próbálkozásaira jelenleg valóban igaz hogy kilátástalanok, ami azért is érthetetlen mert a backshoulder passzai nagyon pontosak és erősek – de gyakorlatilag CSAK ebből volt elkapás. Vagy személyes fejlődéssel, vagy sematikusan, de valahogy össze kell hozni másféle passzokat, mert ha rááll a védelem ezekre – ahogy tette a Saints – onnantól meg vagyunk lőve. Esély azért van rá, mert mind az UCLA-ben, mind gyakorlatok során láthattuk, hogy van a srácnak karja.

Szia Vince! Több kérdésem lenne, viszont mindegyik az új QB -val kapcsolatos! Miért nem várható el egy 3. éve a csapattal készülő irányítótól, hogy ha lehetőséget kap éljen is vele! Ha most odatenné magát és az elvárható szintet hozná talán felhívhatná valamelyik csapat figyelmét magára…. Más jó játékosok ha lehetőséget kaptak éltek vele pölö: Kaep, Garoppolo, Brissett, Rodgers, Brady stb… Mindeki (sokan) bizonygatják mekkora potenciál van benne és ha ez igaz a liga egyik legjobb offense mögött illene jól játszani! Vagy talán az új Bradshaw van születőben? Esetleg McCarthy Rodgers nélkül elveszett? Köszönöm! – Sndor

Abszolút egyetértek azzal hogy megmutathatja magát a szerződésért, és nyilván teljesen elvárható hogy éljen a lehetőséggel. Ahogy múlt héten írtam, én annyi türelmi időt mindenképp hagynék, hogy az épp esedékes bye weeken lehessen rászabni jobban a játékokat Hundleyra. Egyébként McCarthy – aki a Saints elleni második félidőt “felháborítónak” nevezte pontosan ezt ígérte a napokban, a playbook átgondolását Bretthez. Ha a Brissett és Garoppolo példára gondolunk, akkor ott is pontosan ez kellett nekik a jó teljesítményhez: Brady eltiltása nyilvánvaló volt, és egy teljes preseasont az ő felkészítésükre szántak. Azt is fontos látni, hogy sérült fallal és sérült Rodgerssel minden vagyunk, de a liga egyik legjobb offense-e biztosan nem. Azt gondolom, a Lions elleni meccs után sokkal okosabbak leszünk ezzel a kérdéssel kapcsolatban.

Szia Vince! Aaron Jones egészen parádésan teljesít. A draft hátsó köreiben ennyire jó futókat találni, vagy csak gyémántot találtunk a sárban? – Zoli

Régi mantrám hogy futót nem érdemes magas körben vinni, mert hátsó körben is tehetséges futókat találni. Rossz falat az első körös futó sem javít meg, jó fallal meg a hátsó körös is megy. Aaron Jones egy újabb kiváló példa erre, de a szomszédban is jól húznak Jordan Howardeket és Tarik Coheneket. Ráadásul ugye salary cap érában nagyon nem mindegy hogy mennyit keres valaki: szinte minden posztra igaz, hogy a rookie jobb mint a veterán, mert kevesebbet keres és így spórol a csapatnak. Egyetlen kivétel van: a magasan pickelt futó. Éves átlagos fizetésben a 4. pick Leonard Fournette a posztja 5. legjobban fizetett játékosa lett idén, nagyrészt garantált salaryval. Az 1. overall pick Myles Garrett a 17., a 2. pick Trubisky a 23. legfizetettebb ember a posztján.

 

Szia! Nagy az elkeseredés mindenkiben, de azért na – ez lehet az első szezonunk nyolc éve, hogy nem jutunk playoffba, és ez is azért mert kiesett a liga legjobb játékosa. Tudhattuk, hogy lesz még ilyen szezon a liga történelmében, nem? – Peti

De.

  • AfroPaneli

    Ahogy azt írtátok korábban: kb esélytelen, hogy McCarthy-t leváltsák. 8 éve, mindig playoff résztvevők vagyunk, a Packers meg alapból se olyan csapat, hogy egy kis hiba és repülsz. Szerintem kéne min 5 rossz év (kb negatív mérleges), hogy felmerüljön MM elküldése.

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful