Packers Hungary Club

Week 12 – Beharangozó

 

Green Bay Packers - Minnesota Vikings

2018.11.26. 2:20, U.S. Bank Stadion, Minneapolis

Ha a szezon elején latolgatva az esélyeket felmerült, hogy melyik mérkőzés lesz az amelyik meghatározó lehet a továbbjutásunkat illetően akkor az szinte biztosan ez a találkozó volt. Hát és ez így is lett. Annyival kiegészítve ugyan, hogy innentől kezdve az összes mérkőzésünk ilyen lesz... Ezzel viszont már nem nagyon számoltunk. De haladjunk csak szépen sorban. Tehát Vikings...

 

Előzmények

Mindkét csapat keserű szájízzel készülhet az összecsapásra. A Packers egy erős csapattól kapott ki egy olyan meccsen amit a játék képe alapján könnyen meg is nyerhetett volna. (Ez már zsinorban a harmadik hét amikor le lehet írni ezt a mondatot - a szerk.) A Seahawks elleni vereség azt is jelentette, hogy idegenben továbbra sem tudunk győzni. Míg a Vikings egy csoportrangadót bukott el a Chicago ellen amivel a Bears a csoport egyértelmű esélyese lett. Ezen a mérkőzésen Cousinsék az első félidőben még pontot sem tudtak szerezni. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a 12. hétre egyik csapat sem ilyen helyezésre számított.

Utolsó összecsapás

A két csapat utolsó mérkőzése elég érdekesre sikeredett, hiszen 2018. szeptember 16.-án a Lambeau Fielden döntetlent sikerült játszanunk (29-29). Mindkét csapat rengeteg alapvető hibát vétett így az eredmény reálisnak mondható. Daniel Carlson például mindhárom field goal kísérletét kihagyta.

A mérkőzés

Beszélhetünk itt csalódott csapatokról, de azt gondolom az NBC jól döntött, hogy ezt a mérkőzést választotta főműsoridőre. Gyakorlatilag élet-halál harc lesz a PO szereplésért. Aki itt kikap annak már csak matematikai esélye marad a továbbjutásra. Sajnos ez a helyzet nálunk valamivel rosszabb is hiszen a vereségünk 3 mérkőzéses hátrányt hozna a Vikingsal szemben. (az egymás elleni eredmény miatt) A U.S. Bank Stadionban nyilván pokoli hangulat lesz amiből reméljük, hogy a játékosaink pozitívan jönnek majd ki.

Ami döntő lehet

  • Pass rush, pass rush, pass rush!!! Ok, tudom ezt minden héten le lehet írni, de a Vikings gyenge pontját ki kell használnunk. Az pedig az o-line. A 29. helyen vannak a ligában ami azt mutatja, hogy nem nagyon tudják megvédeni Cousinst. Ha erős nyomással hibára, labdavesztésre tudjuk kényszeríteni őt akkor komoly esélyünk lehet a győzelemre. Kyler Fackrell a múlt héten már be is jelentkezett az aktuális halálosztó posztra. Ő lehet az egyik kulcsjátékosunk a meccsen.
  • A Vikingsal ellentétben nálunk Top5 a támadófal. Kell is a jó pass protection, hiszen az ellenfél védelme passzok ellen a 6. helyen áll. Allison kidőlt, Cobb kérdéses, Graham kérdéses (ráadásul a teljesítménye elmarad a várttól) és a fiatalokkal még azért akadozik a kémia. Szóval kell idő Rodgersnek.
  •  Aaron Jones bomba formában játszik, most a liga egyik legjobb futás elleni védelme ellen bizonyíthat újra. Jót tenne a csapatnak, ha többet használnánk
  • Adams vs. Thielen - két elit elkapó csatáját reméljük Adams nyeri. Nyilván ebben a párosításban nagy szerepet játszik a két csapat védelmének hátsó része. Fiatal cornerbackjeink ismét megmutathatják, hogy igenis kell velük számolni
  • Vigyáznunk kell a labdára nagyon. Könnyen lehet, hogy turnover mutató tükrözni fogja egyben az eredményt is.

Kumerow is back!!!!

Kumerow visszatér és ez akkora szenzáció volt a héten, hogy külön bekezdést szentelünk a dolognak és ezért nem került az "Ami döntő lehet" részünkbe. Nyilván már az elkeseredés is látszik azon, hogy a visszatérésére olyan reakciók születnek mintha Antonio Brown, Odell Beckham Jr. vagy épp Donald Driver tért volna vissza vagy igazolt volna hozzánk. Amellett, hogy nagyon sikeres évet kívánunk neki azért pár dolgot tisztáznánk. Szóval a srác 26 éves, 4 éve játszott utoljára igazi tétmeccset ahol ugyan imponáló 8 elkapás, 130 yard TD mutatót hozott, de ez a NCAA Division III National Championship volt. NFL tétmeccsen még be sem mutatkozott, a Bengals és a Patriots practice squadjaiban fordult meg mielőtt hozzánk érkezett 2017 decemberében. Őszintén reméljük, hogy egy csoda karrier lesz az övé amiről talán majd még filmet is forgat talán Dwayne Johnson és Mark Wahlberg. Utóbbi azért is lenne nagyszerű, mert Patriots fan és az orra alá dörgölhetnénk, hogy ilyen tehetséget elengedett Bill Belichick...

Összegzés

Talán átjött, hogy mi nem Kumerowtól várjuk a győzelmet (aki még nem is került be az aktív keretbe annak ellenére sem, hogy Nick Perry IR-re került) hanem inkább Rodgerstől, Aaron Jonestól, Davante Adamstól vagy éppen a komplett védelmünktől. Az elmúlt hetekben zsinorban 3 vereséget szenvedtünk, de talán mindhárom csapat jobb a mostani Vikingsnál és mindhárom mérkőzésen volt esélyünk a győzelemre. Esély most is lesz. Eljött hát az ideje az első idegenbeli győzelmünknek amivel életbentarthatjuk playoff reményeinket.

A mérkőzést a Sport 2 élőben közvetíti, de természetesen lesz stream az oldalon és persze a szokásos chat!

Go Pack Go

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful