Packers Hungary Club

Félszezon-értékelő: A védelem és a speciális csapat

A feléhez érkezett az idei NFL-szezon alapszakasza, és az első meccs előtt valószínűleg csak a legoptimistább szurkolók fogadtak volna arra, hogy a Packers 7-1-es mérleggel áll majd, úgy, hogy eddig mindhárom idegenbeli meccsét megnyerte. Féltávnál most a védelem és a speciális csapategység eddigi teljesítményét nézzük meg, hamarosan következnek a támadók is.

Kétségtelen tény, hogy a Packers védelme jelentős fejlődésen ment keresztül az elmúlt szezonokhoz képest. Ehhez szükség volt személycserékre, az érkezett szabadügynökök és újoncok játéka új szintre emelte a védelmet, természetesen Mike Pettine segítségével.

Ennek ellenére kicsit talán meglepő, hogy a Packers védelme mindössze a 22. helyet foglalja el a ligában az engedett yardokat tekintve. Futás ellen 24., passz ellen 19. az egység. Sokkal jobb ugyanakkor a helyzet, ha a kapott pontokat nézzük: 20,4-del 11. a csapat, köszönhetően a kiváló red zone-védekezésnek és a sok labdaszerzésnek. Az úgynevezett turnover-mutató, vagyis, hogy mennyivel szerzett több labdát a csapat, mint amennyit vesztett, +7, ami a második helyet jelenti a ligában, a szerzett labdák számával pedig a hatodik a csapat.

Nézzük meg egyenként a csapatrészeket:

Védőfal

Az egyik legnagyobb gondot a futás elleni védekezés jelenti, átlagban 123,8 yardot enged a csapat. Ebben szerepe van annak is, hogy Pettine inkább arra koncentrál, hogy a passzokat levédekezze – és abból a szempontból igaza is van, hogy a mostani NFL egyértelműen passzorientált.

Az egység legfontosabb tagja továbbra is Kenny Clark, annak ellenére, hogy ebben a szezonban kevésbé domináns, mint mondjuk tavaly. Ez a PFF értékelésében is meglátszik, tavaly ilyenkor 90 fölötti átlaggal állt, most 67,1-del. Főleg a futás ellen esett vissza, hiszen a védőfalemberek közül továbbra is ő az egyik, aki a legtöbb nyomást gyakorolja az ellenfél irányítójára, ebben holtversenyben ötödik a ligában, bár csak másfél sackje van idén eddig. Arra mindenesetre készülni kell, hogy ha Clarkot meg akarja tartani a csapat, akkor hamarosan sokat kell neki fizetni (a szerződése a következő szezon végéig érvényes).

Dean Lowry most először abszolút kezdő, és voltak jobb és rosszabb meccsei is. A PFF-nél 56,4-del áll, és a futás ellen, valamint az irányítók siettetésében is van hova fejlődnie.

A falban még Tyler Lancaster és Montravius Adams játszotta a legtöbbet. Lancaster nagy pillanata épp a Chiefs ellen jött el, a kierőszakolt és általa összeszedett fumble-lel. Neki a futás elleni játék a fő erőssége, a PFF-nél 72,3-del áll. Adams sérülés miatt kihagyott két meccset, és összességében is igaz, hogy többet várt tőle mindenki. PFF-grade-je mindössze 44,3-es. Az újonc Kingsley Keke eddig csak pár snapet kapott.

Edge

A legnagyobb változás itt jött az offseasonben: bár több szurkoló fájlalta Clay Matthews elengedését, és páran talán Nick Perryét is, mára egyértelműen kijelenthető: hatalmasat erősödött a csapatrész. Az egymással egyénként az egyetem óta jó barátságban lévő két Smith ráadásul az öltözőben is igazi vezérnek bizonyult.

Za’Darius Smith 8 sackkel áll a jelenleg, Preston Smith pedig 7-tel, utóbbinak van egy interceptionje is. Mindketten abszolút megdolgoznak a pénzükért, állandó veszélyt jelentenek az ellenfelek irányítóira. Ezt jelzi PFF grade-jük is: Za’Dariusé 80,7, Prestoné 74.

A depth chart harmadik helyén jelenleg Kyler Fackrell áll, akinek az idei szezonja sokkal inkább hasonlít az első két évéhez, mint a tavalyihoz. Fél sackje és három QB-hitje van, a PFF grade-je 60,2.

Sokan sokkal többre számítottak az idei (egyik) első körös Rashan Garytől: a snapek negyedén-ötödén van általában a pályán, és bár nagy hibákat nem követett el, nagy játékokra sem nagyon lehet tőle emlékezni. Futás ellen jobban teljesít, de így is van egy sackje és két QB-hitje, PFF-grade-je 55-ös. Feltétlenül hozzá kell azonban tenni, hogy nagyon sok olyan elit edge játékos van a ligában, aki az első egy-két gyengébb éve után tudott berobbanni, így nagyon korai lenne még Garyt bustnak nevezni.

Linebackerek

A linebacker-sok egyértelműen a védelem leggyengébb pontja. Sokak kedvence a tackle-gyáros Blake Martinez, aki 83 szereléssel áll. Fontos megjegyezni, hogy az ő esetében ugyan jó, de azért közel sem elit játékosról beszélünk (szerk: fontos megjegyezni hogy ez ezen cikkíró véleménye, van a szerkesztőségben akinél Martinez elit kategória). Ő Pettine meghosszabbított keze a pályán, ő hívja a játékokat, de a korlátai továbbra is kiütköznek: nem tud leválni a blokkról, ha egyszer találkozik egy támadóval, a futók és a tight endek pedig rendszeresen megverik passzoknál. Hiába szerzett sok tackle-t, ha ezek nagy része jónéhány yard megtétele után jött. PFF grade-je 62,4, ami az újoncszezonja után a leggyengébb.

Ennek ellenére a jelenlegi keretben Martinez gyakorlatilag pótolhatatlan, egyszerűen nincs más kezdő szintű linebacker a csapatban. Idén lejár a szerződése, karaktere, vezetői képességei miatt fontos lenne megtartani, de nagy kérdés, mennyit kér majd. Ha lenne mellette még egy igazán jó linebacker, akivel egymás korlátait ki tudnák küszöbölni, az új szintre emelhetné a teljesítményét.

Eddig ugyanis B.J. Goodson játszott mellette idén a legtöbbet, aki viszont csak futás ellen használható, és így is hullámzó a teljesítménye (PFF: 59,2). Oren Burks, bár felépült a sérüléséből, így is alig játszott. Ez annak is köszönhető, hogy Pettine sok defensive backet küld a pályára, de a coverage-ben jó, hibrid ILB/S posztra nem sikerült megtalálni a megfelelő embert. Ebben a keretben nehéz is lesz, itt szorulna a csapat a leginkább erősítésre.

Az újonc Ty Summers csak a speciális csapatban lépett eddig pályára.

Cornerbackek

Jaire Alexander jó úton halad afelé, hogy a liga egyik legjobb cornerbackje legyen. 11 passzt ütött le eddig, 75,1 a PFF grade-je, de ennél is többet mond, hogy az általa őrzött receiverek a feléjük dobott labdák alig felét tudták elkapni. Az önbizalma is teljesen rendben van, ez látszott abból is, hogy a gyengébb dallasi meccs utáni héten milyen kiválóan játszott.

Kevin King végre egészséges, és ez meg is látszik a csapat passz elleni védekezésén. Bár néha enged nagy játékokat, de sokszor egész negyedekre eltüntet nagytestű, biztos kezű elkapókat, amire más nem nagyon lenne képes a keretben. 53,1-es PFF-grade-je kicsit csalóka, ennél sokkal hasznosabb tagja a csapatnak. Neki van a legtöbb interceptiönje, összesen három.

Tramon Williams az állandó slot corner, és szép csendben eddig kiváló szezont játszik. 71,2-es a PFF-grade-je, három olyan meccse is volt, amikor az általa őrzött elkapóknak egy yardot sem sikerült összehozniuk. Mindezek mellett tapasztalatával és vezetői képességeivel is rendkívül fontos tagja a csapatnak.

Chandon Sullivan szezon közben lépkedett egyre feljebb a depth charton. Több poszton is bevethető, játszott már safetyt is Savage sérülése után, és láttunk tőle nagy játékokat is. A PFF-nél 76,7-del áll.

Tony Brown és Josh Jackson inkább a special teamben kapnak szerepet – ez főleg utóbbi esetében nagy csalódás. A korábbi második körös CB tavaly sem játszott igazán jól, amikor pályára került, idén pedig jobbára a padon ül. Nem lenne meglepő, ha jövőre már nem lenne a csapattal. Az újonc Ka’Dar Hollman még tanulja az NFL-t.

Safetyk

Mind Adrian Amos, mind Darnell Savage idén érkezett – és mindketten komoly erősítést jelentenek. Sokan csodálkoztak, amikor Ha-Ha Clinton Dixet elcserélte tavaly a csapat, de most látszik igazán, hogy ez nem volt rossz döntés. Amos nagyon megbízható, ritkán helyezkedik rosszul, és ennek a fiatal secondarynek Williams mellett ő a másik vezére. PFF-grade-je 66,9.

Hogy Savage játéka mennyire fontos, az akkor látszott igazán, amikor sérülés miatt hiányzott. Sebessége miatt képes mindenhova odaérni, és a szerelései is általában magabiztosak. A PFF-nél 62,2-vel áll. Sokan a fiatal Earl Thomashoz hasonlítják, ha tovább fejlődik, el is juthat elit szintre, a tehetsége megvan hozzá.

A harmadik safety Raven Greene lett volna, ő azonban korán megsérült, így Will Redmond játszott sokat, főleg a hibrid ILB/S szerepkörben. 55,1-del áll a PFF-nél, coverage-ben őt többször megverték. Kérdés, hogy Ibraheim Campbellt aktiválja-e a csapat a sérültlistáról, és ha igen, akkor ő megelőzi-e a depth charton.

Speciális csapat

Mason Crosby megbízható, 12-ből 11 field goalt rúgott, a 26 extra pont közül pedig egynél sem hibázott. Ezt különösen akkor lehet értékelni, ha megnézzük, más csapatoknál milyen a rúgóhelyzet. Ha valami miatt lehet kritizálni, azok a kickoffok. Kérdés, hogy a lába nem elég erős ahhoz, hogy állandóan touchbackre rúgja a labdát, vagy azt kérik tőle, hogy engedjen visszahordást. Előbbi esetben lehet, hogy érdemes lenne JK Scottnak megpróbálkozni a kickoffokkal.

Annak a JK Scottnak, aki idén egyértelműen igazolta, miért áldozott rá a csapat egy ötödik kört tavalyt. 48,1 yardot átlagol, 38 puntjából 15 a 20 yardon belülre került, miközben csak két touchbacket rúgott. Főleg az első meccseken, kulcsszituációkban, nehéz helyzetben a hatalmas, hosszú hang time-mal rendelkező rúgásai biztosítottak jó mezőnypozíciót a védelemnek. Ha a hidegben is tudja hozni a teljesítményét, akkor a liga legjobb punterei közé kerülhet.

Annak ellenére, hogy a coverage a speciális egységben finoman szólva sem nevezhető jónak. Bár van előrelépés tavalyhoz képest, de még mindig sok a szabálytalanság, és túl sok hosszú visszahordást enged a csapat. Ezen mindenképp változtatni kell.

Mint ahogy komoly fejlődésre szorulnak a visszahordások is. Trevor Davist elcserélte a csapat – egyrészt, mert nem sokat mutatott, másrészt mert bíztak a többiekben. Darrius Shepherd azonban nem tudta megoldani a visszahordásokat, fumble-je után nem is nagyon próbálkozott, de a Chiefs ellen így is volt egy nagy hibája – ahelyett, hogy 15 yardnál fair catchelt volna, engedte, hogy a kétyardosig pattogjon a labda. Már nincs is a csapatnál.

Chandon Sullivan is próbálkozott kickoff-returnökkel, mérsékelt sikerrel, így aztán Tremon Smith visszakerült az aktív keretbe. Kérdés, hogy punt-returnnel ki próbálkozik majd. T. Smith és Allen Lazard az egyetemen játszott ilyen szerepkörben, az NFL-ben viszont még nem.

A végére maradt a longsnapper, Hunter Bradley: róla a legjobb, amit írni lehet, hogy csak akkor tűnt fel, hogy a pályán van, amikor segített Crosbynak a Lions elleni Lambeau Leapnél, vagyis, nem nagyon hibázott eddig.

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful