Packers Hungary Club

Weekly Vince – week 12

Mi az Isten volt ez már megint? Kezd nagyon elegem lenni a szezonból… Hogy lehet ilyen kilátástalanul játszani a játék minden fázisában? – mehhh

Megértjük a csalódottságod, és nyilván valamilyen szinten mindannyian osztjuk. Ugyanakkor ilyenkor fontos egy perspektíva. Nemtudom neked a szezon előtt milyen várakozásaid voltak, én a szezonelőzetesben – amit inkább optimistának tekintettem akkor mint realistának – a Giants és Redskins meccsünk utánra 9-4es mérleget vizionáltam. Nehéz jelenleg elképzelni hogy ne sikerülne a soron következő két meccsen győzelem, amivel 10-3 lennénk, 3-0 csoporton belüli mérleggel, vagyis jobb helyzetben mint előzetesen vártam. Ennek tekintében számomra a szezont tekintve a pohár inkább félig teli mint félig üres. 

Szintén óriási pozitívum hogy a katasztrofális special teamünkön kívül minden fázist láttunk már jól játszani. Volt kiváló a passzjáték, futójáték, és mindkettő elleni védelem is, és nem is csak Miami szintű ellenfelek ellen. A nagy kérdés természetesen az, hogy a hajrára össze tudjuk-e rakni mindezt egy pár meccsen tartó sorozatra.

Ahelyett hogy az első kiemelést szereztük volna meg, most a csoportgyőzelem is inog. Mi lesz így a bye weekkel? – Zoli

Attól egyelőre én búcsút vennék, és inkább hátrafelé tekintenék. A Vikings sokkal jobb formában van mint a szezon elején voltak, rájöttek azóta hogy csak van passzjáték is a világon, a védelmük pedig elég egészséges, ami a jó védelmeknél meghatározó kérdés a szezon ezen szakaszában. 

A csoportgyőzelem nyilván elvi és dicsőgés kérdése, illetve hazai meccset is biztosít, de a nagyon korai playoff várakozások egyébként nem biztos hogy csoportgyőzelemre buzdítanak. Az 5. seed, vagyis a jobbik wildcard csapat játszik majd a jelenleg romhalmaznak tűnő NFC East győztesével. A sérüléseikkel és formájukkal mind a Cowboys, mind az Eagles egyszerűbb ellenfélnek tűnik (még idegenben is), mint a csoport megnyerésével vélhetően 3. seedet megcsípő csapat ellenfelei – abban az esetben ugyanis vagy a Seahawks, vagy a Vikings jönne a playoff első körében. Ahogy lépünk előre ez tisztázódik még, szóval természetesen minden meccsen a győzelem a prioritás, de elkeseredni nem kell ha nem nyerjük meg a csoportot.

Fog még Rodgers valaha is Super Bowlt nyerni? -packersbaby

Két éve erre a kérdésre magabiztosan vágtam volna rá hogy igen, még egyet. Még mindig így gondolom, de azért emberünk nem lesz fiatalabb, és nemigazán tudni hogy ő meddig akarja folytatni karrierjét. Bár Brady, Brees vagy előtte Manning átdefiniálják hogy meddig játszhat egy irányító, de a másik oldalról Luck és számtalan más keményebb poszton játszó kisebb (Chris Borland) és nagyobb (Gronk) sztár embertől látjuk azt is, hogy tudatosak a testükkel kapcsolatban, és inkább választják a hosszú távú egészséget mint a teljes lerobbanást egy két plusz évért. Ha biztosan tudnám hogy Rodgers 41 éves korában még tolni fogja, és az ideinél nem esik jobban vissza, akkor az nyilván pozitívabbá tenné az előrejelzést.

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful