15 – 16 heti Összehasonlító értékelés

Green Bay Packers @ Baltimore Ravens / Cleveland Browns @ Green bay Packers

Rendhagyó értékeléssel jelentkezünk a karácsonyi meccsdömpingek után, egyszerre két mérkőzést fogunk kielemzeni, értékelni, összehasonlítani. Ennek egyik oka, hogy sajnos a Ravens meccs után a szerkesztői gárda sajnos nem tudott elég időt fordítani az értékelő megírására, a másik viszont az, hogy így legalább összetettebb elemzés készülhet (a két meccs összehasonlításával) a csapat valós helyzetéről, tudásszintjéről, játékerejéről. Ez azért lesz külön érdekes, mert mindkét meccs elég szoros végeredménnyel zárult, ami elég sok és komoly kérdést felvet a továbbiakra nézve. Szerencsére a Ravens meccs után már a playoff szereplés biztossá vált, ám az első kiemelésért folytatott harc még hozhat kemény csatákat, pláne, hogy a hátra levő mindkét ellenfél (Vikings, Lions) csoport rivális. De nézzük mi történt az utóbbi két találkozón!

A Ravens elleni meccs

A meglehetősen tartalékos Hollók nem feltett kézzel futottak ki a pályára a Packers ellen, szemmel láthatóan Harbaugh mester megpróbálta a lehető legtöbbet kihozni mind a támadó, mind a védekező játékokból.. Ehhez párosult még némi tökösség is a hazaiak oldaláról, amivel az első két negyedben sikerült meglepnie a vendégeket. Támadó oldalon hamar felismerték, hogy futásokkal nem jutnak sokkal előbbre, így elővették azt, amivel, illetve akivel a legjobban lehetett a Packers védelmét zavarba hozni, ő pedig nem volt más, mint a liga elit tight end Mark Andrews. A hazaiak vezetőedzője jól tudta, hogy a Sajtfejek nem valami jól védekeznek TE-k ellen és ezt könyörtelenül ki is használta. Andrews ráadásul szinte mindig olyan route-okat futott, ahol mélységben maradt egy-egy ellen a cornerek (vagy safety-k) ellen, akik bizony nem bírtak a kiváló támadóval. Chandon Sullivan mellett több sikeres elkapása volt mezőnyben, sokszor még úgy is, hogy Darnell Savage besegített (illetve próbált).

Mindezek tükrében nem csoda, hogy a hazai 89-es a szezon egyik legjobb meccsét futotta, 10 elkapásból 136 yardot és ezzel 2 touchdown-t jegyzett a végső statisztikában. További probléma volt Packers oldalon, hogy a támadók igencsak nehezen indultak be, konkrétan másfél negyed kellett ahhoz, hogy a checkdown- screen és végre a hosszabb passzok meghozzák a hatékony előrehaladást. Azt már a kezdetektől tudni lehetett, a liga egyik (ha nem a) legjobb futás elleni védelme ellen tisztán futásokkal nem fog sokra menni a Zöld – Arany gárda. Ez be is igazolódott, a nagy kérdés csak az, vajon miért kellett egy egész negyednek eltelnie mire ezt az előre tudható dolgot felismerte a Green Bay-i szakmai stáb? Szerencsére a váltás (még ha megkésve is, de) jól sikerült, a gyenge és tartalékos Ravens defensive back-ek (főleg a cornerek) rendre alul maradtak a Davante Adams, Allen Lazard és Marquez Valdes-Scantling elleni párharcokban. A folytatásban Andrews-szal továbbra se tudott mit kezdeni a vendég védelem, ráadásul a hazaiak futó játéka is éledezni kezdett, ebből adódóan a nagyszünetig tovább futhatott az eredmény után a Packers. A második nagy játékrészben aztán új erőre kapott a Green Bay-i támadó sor, a passzok mellett kissé meglepő módon a futások kezdtek számottevő eredményeket hozni. Miután a wisconsin-i csapatnak először sikerült vezetést szerezni, a Ravens kissé átvariálta a támadó play-eket (ekkorra már Andrewsra is jobban ügyeltek), több futással próbálkoztak (Huntley is ekkor indult be és végül ő lett a hazaiak legtöbb futott yard-ját elérő játékosa a csapatuknak a meccs végére), ami azonban ekkor még nem hozta meg a várt (teljes) sikert, csak mezőnygólig jutottak, amit Justin Tucker biztos lábbal értékesített. Innentől mindkét csapat felváltva alkalmazta a passz és futó játékokat a támadásaik során, ám a védelmek oldalán már Joe Barry “fiai” kezdtek jobban “muzsikálni”, persze ehhez hozzátartozik, hogy Huntley-n is kezdtek kiütközni a rutintalanság jelei.

Viszont ami újabb meglepetés volt, hogy a folytatásban a Packers defense hatékonyságát a támadó egység már nem tudta megfelelően kamatoztatni (persze ezen a ponton az sem volt kizárt, a hazai védelem szívta fel magát), a végjátékban mindössze egy mezőnygólig jutottak, ezzel szorossá téve a finálét, mivel a hátra levő időben a Ravens (főleg Andrews és Huntley agilitásának köszönhetően) óriásit harcolva ledolgozta a hátrányát, csak egy elrontott két pontos kísérletnek és ( az onside kick-nél) Aj Dillon biztos kezének köszönhette a vendég gárda a végső győzelmet.

A Browns elleni meccs

Jóval könnyebb összecsapásnak ígérkezett az ugyancsak viharvert Barnák elleni találkozó, pláne hazai pályán, vagyis a Fagyott Tundrán. A vendégek azonban erre eleinte igencsak keményen rácáfoltak, köszönhetően főleg a kiváló futójuknak Nick Chubb-nak, aki már ekkor megállíthatatlannak tűnt. Ehhez párosult a Packers támadó sor újabb (még a tökös saját harmincason abszolvált negyedik kísérlet ellenére is) döcögős kezdése, amit a vendégek megpróbáltak a lehető legjobban kihasználni. Ám a folytatásban Baker Mayfield óriási kockázatot vállalva elkapóját keresve bedobta két hazai védő közé a labdát, természetesen nem lehetett más az eredménye mint egy interception, aminek a hazai safety Darnell Savage örülhetett. Ez már elegendő “löketet” adott a hazai offense-nek, amely néhány átadásból hamar a vendégek red zone-jába ért, ott aztán egy szép Allen Lazard elkapás hozta meg Aaron Rodgersnek az új franchise rekordot jelentő 443-ik passzolt TD-t, a csapatnak pedig az egyenlítést, mitöbb, a vezetést, mivel a Covid listára került Browns kicker Chase McLaughlin helyére sebtében az aktív keretbe leigazolt Chris Naggar kihagyta az extra pontot az első TD után. Mayfieldben úgy látszott nem hagyott nagyobb nyomot a korábbi INT, mert egész jól haladtak előre a vendégek a passzaival, aztán érkezett megint a hideg zuhany számukra, Baker ismét célt tévesztett, ezúttal (CB) Chandon Sullivan kezében landolt a tojáslaszti.

A második negyed elején aztán Davante Adams jelentkezett be egy TD elkapással, amire azonban egy (talán nem is annyira meglepő) vendég tight end (Harrison Bryant) elkapott TD volt a válasz, a két pontos kísérletet az egyenlítésért viszont meghiúsította a Packers védelem, tehát maradt a 2 pontos Packers előny. Hiába tette oda magát a Barnák védelme és a nagy szünet előtt még adott lehetőséget az offense-nek egy támadásra, Mayfield ott folytatta a hol abba hagyta, harmadszor is borzalmasan célzott és az utóbbi meccseken pazar formában játszó Packers védő (CB) Rasul Douglas köszönte szépen az átadást, amellyel a vendégek térfelének határáig jutott vissza. A maradék nyúlfarknyi kis idő éppen elegendő volt egy újabb Davante Adams TD-ra, amivel megnyugtatónak tűnő előnnyel mehetett a félidei szünetre a hazai gárda. Bár a második félidőt lendületesen kezdte a Packers, a Browns védelme előlépett és azzal, hogy csak mezőnygólig engedte Rodgers-széket jelezte, nem lefutott meccs ez még! Támadó oldalon okosan elkezdték használni a kiváló formában lévő Nick Chubb-bot, aki aztán D’Ernest Johnson-nal kiegészülve fáradhatatlanul termelte a yard-okat. A támadás vége így is “csak” egy (sikeres) mezőnygól lett, de ezzel meccsben tudott maradni a Browns. A cleveland-i védelem újfent bizonyította, miért sorolják őket a ligában az első ötbe, újabb esélyt biztosított támadóiknak a felzárkózásra. Ekkor azonban a hazai defense is megrázta magát és hamar visszakerült a labda Aaron Rodgers kezébe, amivel viszont megint nem jutott ő se semmire. Vészesen fogyott az idő, de Chubb és Johnson szakadatlanul taposta a yardokat a green bay-i endzone felé, ahol aztán Mayfield megtalálta egy pontos passzal az újonc Anthony Shwartz (von Schwartz ha szabad kérnem 😀 ) elkapót.

Két pont előny és 4:30 az órán. Ezzel indulhatott neki a hazai támadó sor a végjátéknak, ahol természetesen sok futás játékhívással próbálta égetni az órát és kicsalni a vendégek időkéréseit Matt LaFleur. Ez azonban nem jött be, mert a végén egy kulcsfontosságú elkapásnál Davante Adams elejtette a labdát, 1:58 és a Barnák (3 időkéréssel) támadhattak a győzelemért! Chubb újra odatette magát a sikerért, azonban Mayfield negyedik interception-ja (és egy erősen véleményes be nem dobott zászló) csúnya pontot tett a találkozó végére a vendégek szempontjából.

A két meccs összehasonlítása

Azon kívül, hogy mindkét találkozó nagyon szoros végeredménnyel zárult, akadtak még más szembeötlő hasonlóságok is.

• A Packers offense mindkét találkozón elég nehezen kapta el a fonalat az elején, mindkét esetben az első negyed drive-jai szinte csak 3 and out-okkal majd punt-tal zárult. Ennek okát keresve megnéztük a play hívásokat ezen időszakokban, ami alapján nem lettünk sokkal okosabbak. Igaz, a Ravens ellen erőltettük a futásokat a legelején, ez ordas nagy hibának bizonyult, ám a Browns ellen ha leszámítjuk Mayfield int-jeiből szerzett lehetőségeket, akkor ott sem volt sokkal vérmesebb az offense a meccs elején. Ráadásul az utóbbi találkozón a mérkőzés végére is “leült” a támadó szekció, ami további aggodalmakra adhat okot. Lehet itt olyasmikre asszociálni, hogy “csak annyit ad ki magából az offense, amennyi nagyon kell, mivel már bent vagyunk a rájátszásban”, de ez nem lehet több képzelgésnél abban az esetben ha komolyan az első kiemelés és vele az extra pihenő hét a további cél.
• Tight end-ek ellen továbbra se tud hatékonyan védekezni a csapat. Ez sajnos mindkét derbin bebizonyosodott (és már korábban több alkalommal) és ez nagy baj, ugyanis ha megnézzük a rájátszásba igyekvő csapatok zöménél (nem csak az NFC-ben, de az AFC-ben is) kiváló TE-ekkel kerülhetünk szembe (Zach Ertz, Rob Gronk, Dalton Schultz, Tyler Higbee vagy az AFC-ből Travis Kelce, Dawson Knox, Mark Andrews). Itt a fő problémát abban látjuk, hogy jelenleg nem rendelkezünk megfelelő adottságú és képességű játékosokkal a nagy, erős és agilis TE-k levédekezésére. Itt nem csak kizárólag a fizikai erőre gondolunk, hanem a játékintelligenciára is, magyarán nincs olyan jó képességű védőnk, aki elég gyorsan tudná olvasni a TE játékok támadói helyezkedési sémáit és ennek megfelelően kellően gyorsan jól helyezkedni vagy váltani rájuk. Ez jól látszott az utóbbi két találkozón is, ahol a jóval lomhább TE-k sorra meg tudták verni, vagy yardokat tudtak nyerni a fürgébb cornereinkkel (és safety-ket) szemben pusztán azzal, hogy jobban helyezkedtek, vagy blokk helyett váratlan route-okat futottak meg. Erre persze biztosan lehetne edzői szinten is találni megoldás(oka)t, ezt ezért is furcsáljuk, hogy még nem történt meg.
• Az offense mellett a védelem játékát is némileg inkonzisztensnek láttuk mindkét meccsen, voltak mindkét esetben kiugróan jó teljesítmények, ugyanakkor jöttek időnként hullámvölgyek (igaz ezeket a legtöbbször egyéni formavesztések generálták). Jó példa erre Eric Stokes, aki a Ravens ellen írhatni parádézott, ám a Browns ellen már csak árnyéka volt előzőheti önmagának.
• A fent leírtak alapján, csak arra tudunk még gondolni, hogy mind a Ravens, mind pedig a Browns jól felkészült a védelmünk hiányosságaiból és gyenge pontjaiból, tudatosan azokra alapozva a támadó játékaikat. Az már más kérdés, hogy a meccs folyamán történt változtatásaik milyen hatással voltak a történésekre. Ez azonban intő jel lehet, hogy a Packers se kevésbé kiismerhető csapat, mint akármelyik más, és minket is fel lehet térképezni, lehet ránk tudatosan készülni, amit hajlamos a szakmai stáb újabban elfelejteni(?)
• Mázli faktor. Biztos most sokan felkapják a fejüket, vagy méltatlankodva felhördülnek, de azért gondoljunk bele, hogy a Ravens a legvégén (a korábbi ugyanilyen szituációból adódó vesztes meccséből nem tanulva) feleslegesen kockáztatva ment neki a 2 pontos kísérletnek ahelyett, hogy berúgták volna az egyenlítést (és hosszabbítást) érő extra pontot, ráadásul náluk volt a momentum, mivel sikeres drive-ot vittek TD-re éppen előtte. A másik meg miért hívott a Browns passzjátékot, amikor Mayfield 3 int-et dobott már, miközben Chubb és Johnson szanaszét futhatott volna minket három időkéréssel úgy, hogy csak mezőnygólig kellett volna menniük. És akkor ezek után még nem ejtettünk szót a zebrákról… Szóval volt ebben mák bőven, akárki akármit mond.
• Matt LaFleur következetlenségét már korábbi meccsek óta figyelemmel kísérjük, amellett, hogy a time management-je se a legprofibb, mostanában az időkéréseket és a piros zászlót se kezeli valami profi módon. A Ravens ellen és a Browns ellen is láthattunk ízelítőt ezekből. Távol álljon tőlünk, hogy egy ilyen impozáns mérleggel rendelkező sikeres fiatal vezetőedzőt bíráljunk, de az ilyen gyermeteg hibák egy esetleges Super Bowl döntőben amellett, hogy nevetségesek, komolyabb gondokat is okozhatnak. Szerencsére most egyik meccsen se alakult úgy, hogy az elfecsérelt időkérés(ek) hatással lettek volna a találkozók végkimenetelére, de a rájátszás egy teljesen más tészta, ott annyira kiélezett már minden, hogy akár ilyen nüanszok is dönthetnek.
• A hasonlóságok mellett lényeges különbségeket is felfedezni véltünk a két találkozóval kapcsolatban, a legszembetűnőbb a Packers játékosok viselkedése volt mind a pályán, mind pedig a pálya mellett. A Ravens elleni meccsen kissé nagyobb tüzet éreztünk a csapatban (talán a nagyobb tét miatt), míg a Browns ellen jóval szolidabb hozzá állásokat figyelhettünk meg. Nem tartjuk kizártnak, hogy ez a visszafogottabb viszonyulás esetleg fentebbről jött utasítás eredménye volt (felesleges további sérülések elkerülésére), vagy inkább a tudat, miszerint a csapat már biztos playoff résztvevő, azonban ha extra pihenőt akar a csapat az alapszakasz végén, akkor ez a mentalitás biztosan nem fog ebben segíteni.

Pozitívumok

• A támadó játék (ha beindul) minden szegmense nagyon jól tud működni, mind a futások, mind pedig a passzjátékok hatékonyak tudnak lenni. A hullámzó teljesítmény kiküszöbölése azonban továbbra is fontos feladat, ha nem akarunk úgy járni a rájátszásban mint az előző években.
• A másod-harmad vonalas játékosok helytállása a kezdő posztokon meglepően pozitív meglepetés, főleg annak fényében, hogy az előszezonban mindhárom alkalommal kikapott a csapat, pedig ezek a játékosok voltak pályán akkor is és jóval gyengébb ellenfelekkel szemben. Emellett a spontán játékos pótlásokat is kiválóan oldja meg eddig a vezetés (lásd például De’Vondre Campbell vagy Rasul Douglas esetét)
• A védelem bár hullámzó teljesítményt nyújt, a kulcsfontosságú play-eknél mindig jól megoldja a helyzetet.
• Aaron Rodgers élvezi a játékot, ez mindkét utóbbi meccsen jól látszott, és ez azért fontos és jó dolog, mert egyértelműen ő a csapat vezér alakja, az ő mentalitása és érzelmi állapota nagyban rányomja bélyegét az egész csapat teljesítményére. Ha Rodgers boldog, mindenki boldog 🙂
• Némileg javult a speciális egység játéka. De jó ezt végre leírni, persze senki ne gondoljon egyből ugrásszerű fejlődésre, csupán apró jelei mutatkoznak az előrelépésnek, ám most ennek is örülnünk kell. Mason Crosby se a Ravens, se a Browns ellen nem hibázott pontrúgást, továbbá visszahordásokban javult a tendencia, a két utóbbi meccsen összesen 129 yardot sikerült összeszorgoskodni főleg Amari Rodgers révén.
• A támadófal munkáját méltatnánk külön pár szóval, amely teljesen tartalékosan felállva is megállta a helyét, igaz a két meccsen 3 sack-et engedtek és 8 QB hit is írható a számlájukra, de ez két olyan bitang erős védelemmel (és passrush egységgel) rendelkező csapattal szemben mint a Ravens és Browns-é véleményünk szerint teljesen elfogadható. Az ő remek szereplésüket főként Adam Stenavich OL edzői kiváló munkájának köszönhetjük.
• A védelemből Rasul Douglast, De’Vondre Campbellt és Rashan Gary-t emelnénk ki, ők mindkét találkozón kiemelkedő teljesítményt nyújtottak.
• Sérülések terén szerencsések voltunk, egyik meccsen se dőlt ki senki a mérkőzések folyamán.
• Nem volt labdavesztésünk egyik találkozón sem, tehát jól vigyáztunk a labdára, ez fontos tény és reméljük így marad a továbbiakban is.
• A “D” line munkája inkább a Browns ellen volt említésre méltó, a passrush egység a Ravens elleni “alibizés” után kitett magáért. Gary 2 sack, Lowry 1, Preston Smith 1 és még a “beugró” Tipa Galeai is bezsákolta egyszer Baker Mayfieldet.

Negatívumok

• Sajnos a védelemben még mindig ott a mumus, az elvétett szerelések démonai továbbra is meccsről meccsre számottevően előfordulnak. Bár a Ravens elleni négy még nem volt annyira vészes, de a Browns ellen 9 alkalommal “repültek árnyékra” a védők és akkor még nem vettük ehhez a speciális egységben a visszahordásoknál a gunnereink (állandó) bénázásait…
• A futás elleni védelem sem volt a helyzet magaslatán egyik találkozón se, a Ravens ellen 143 yardot és két futott TD-t, a Browns ellen pedig 219 yardot és 1 TD-t engedtek. Persze ebben benne volt vastagon Kenny Clark egymeccses hiányzása a Ravens ellen, de ettől függetlenül is gyenge eredmény.
• Erősen árnyalja a special team nüansznyi fejlődését, hogy a gunnereink a Ravens és a Browns ellen összesen 214 yardot engedtek visszahordásokból, de mondjuk legalább visszahordott TD-t nem kaptunk.
• A védelemben voltak hullámzó, illetve haloványabban teljesítő játékosok. főleg Eric Stokes Browns elleni és Krys Barnes mindkét meccses játékát véltük gyengébbnek a tőlük megszokottnál.
• Corey Bojorquez gyengébben puntolt az utóbbi két találkozón mint előtte, igaz 47 yard felett átlagolt mindkét esetben, de a két meccsen összesen nyolc rúgásból csak egyetlen egyszer sikerült betennie a disznóbőrt az ellenfél 20 yardosán belülre.
• Mint azt fentebb is írtuk, nem vagyunk megelégedve Matt LaFleur kissé felelőtlen time management és challenge aktivitásával. Úgy véljük ebben még sokat kell fejlődnie a kiváló fiatal edzőnek.

Összegzés

Mindent összevetve optimisták vagyunk a csapattal kapcsolatban, annak ellenére, hogy két rendkívül kiélezett meccsen tudtak csak nyerni az utóbbi fordulókban és nem is éppen acélos ellenfelek ellen. A csapat egységes a lényeges hiányzók ellenére is , ez nagy pozitívum, továbbá a fontos sérültek már belátható időn belül visszaintegrálódnak a keretbe, ami további bizakodásra adhat okot. A hátrelévő két fordulóban két csoport riválissal kell majd megküzdeni az NFC első kiemelésének megtartásáért, azonban egyik sem lesz sétagalopp, mivel a Vikings még nem adta fel teljesen az idei playoff álmot (a halovány esély fenntartása érdekében nekik már mindent nyerniük kellene), a Lionst pedig már nem nyomja a tét súlya és ennek megfelelően az utóbbi meccseken felszabadultabban és jobban is játszanak, tehát egyik sem lesz könnyű ellenfél.