Szezonértékelő 6.: A védőfal

A szezon végeztével itt az ideje értékelni, hogy hogyan teljesítettek az egyes csapatrészek és játékosok. Értékelősorozatunk hatodik részében az első védőegységet, a falat tekintjük át.

Az előző szezon után Brian Gutekunst úgy döntött, hogy végre eljött az ideje a védelem megerősítésének, és az újabb első körös pickek után jöttek a drága szabadügynökök is. Ennek meg is lett az eredménye: a csapat ugyan sok yardot engedett az ellenfeleknek (18. volt ebben), de kilencedik lett az engedett pontokat tekintve, a hetedik legtöbb labdát szerezte (interceptionből a harmadik legtöbbet), a hatodik legrosszabb irányítómutatót engedte, és szintén hatodik volt a vörös zónában engedett pontokat nézve.

Elsősorban azonban a passz elleni védekezés volt az, amelyik jelentősen javult. Futás ellen mindössze 23. volt a csapat, amely meccsenként átlagosan több mint 120 yardot engedett. Futásonként számolva 4,7 volt az átlag, amely rosszabb, mint 2011 óta bármikor.

Ebben szerepe volt annak, hogy a védőfal, Kenny Clarkot leszámítva, komoly csalódást okozott. Ő jól kezdett, majd egy sérülés ugyan néhány meccsre visszavetette a játékát, a szezon második felében viszont az egész liga egyik legjobb DT-teljesítményét láthattuk tőle. 7 sackkel és 9 negatív yardos szereléssel zárta az évet, emellett pedig a második legtöbb nyomást (69) gyakorolta az ellenfelek irányítóira, csak Aaron Donald előzte meg ebben a kategóriában. Mindezt úgy, hogy szinte folyamatosan duplázták, egy az egyben ugyanis tarthatatlan volt, erről főleg Garrett Bradbury, a Vikings centere tudna mesélni.

79,5-es PFF-grade-je a 10. helyre volt elég a védőfalemberek között.

Clark még mindig nagyon fiatal, de jövőre lejár az újoncszerződése, és már bejelentette, hogy szeretné, ha minél előbb meghosszabbítanák. Egyáltalán nem lesz olcsó, de ő az, aki minden fillért megér: nagyon nehéz ugyanis olyan belső falembert találni, aki futás ellen is megállja a helyét, ugyanakkor kiváló passz-siettető is. (Éppen ezért egyébként rengeteg időt tölt pályán.)

Az előző szezonok alapján úgy döntött a vezetés, hogy Dean Lowry mutatott annyit, hogy kezdőként számoljanak vele. Csalódniuk kellett. Visszaesett passzsiettetésben, és bár összeszedett egy interceptiont, egy sackje sem volt, és mindössze kétszer tudta megütni az irányítót. A futás ellen is felemásan teljesített: ha ő jól játszott, a futás elleni védekezés is működött. 59,6-os PFF-grade-je is azt mutatja, hogy elmaradt a várakozásoktól.

Mint ahogy Tyler Lancaster is, akiről másfél sackje ellenére kiderült idén, hogy csak rotációs szerepre alkalmas, ahogy azt 57,2-es PFF-grade-je is mutatja. Általában egy ember elég volt, hogy kivegye a játékból (ez Lowryra is igaz volt), így Clarkra nagyobb figyelem jutott.

Az egységben azonban a legnagyobb csalódást Montravius Adams okozta. A korábbi harmadik körös falembertől sokan idén várták az áttörést. A szezon elején még többet volt a pályán, de Mike Pettine is hamar látta, hogy a futás ellen nem nagyon tud mit tenni, így aztán egyre kevesebbet játszott. 41,3-as PFF-grade-del zárta a szezont. Három, csalódást keltő idény után egyáltalán nem biztos, hogy jövőre is megkapja az esélyt.

Az újonc Kingsley Keke viszont biztosan megkapja majd, hiszen a szezon második felében kevés snap alatt is mutatott pozitívumokat. Benne látni talán a leginkább, hogy futás elleni védekezésben szintet tud lépni, de ahhoz persze még fejlődnie kell, hogy kezdőként lehessen számolni vele.

Rajtuk kívül még Fadol Brown is kapott 17 snapet a szezon elején.

Összegezve: Clark személyében van egy elit játékos a védőfalban, de az egység mindenképp erősítésre szorul. Leginkább egy olyan játékosra van szükség, akinek a futás elleni védekezés a fő erőssége.

A sorozat korábbi részeit itt olvashatjátok.