1. hét: Értékelő – 2. hét: Beharangozó

Philadelphia Eagles-Green Bay Packers: 34-29

Örülhettek a brazil szurkolók, ugyanis jó iramú, pontgazdag, adok-kapok NFL-mérkőzést láthattak legelső alkalommal élőben hazájukban. A hajrában végül a Sasok harcolták ki a győzelmet, de ebben a Packers vezérének térdsérülés miatti kiesése is közrejátszott.

A mérkőzés

Rendhagyó helyszínen, Sao Paoloban feszülhetett egymásnak a két csapat egy borzalmasan rossz állapotú, illetve állagú pályán. A rendkívül “mély” és mellette csúszós talajon a játék hatványozottan magában hordozta az esetleges sérülések veszélyét. Ennek ellenére látványos és eredményes focit tudott játszani mindkét gárda, amiért jár a dicséret mindenkinek. Hiába kezdett jobban a Packers, nem tudott számottevő előnyt szerezni az elején még botladozó Eagles ellen. Ez a későbbiekben megbosszulta magát, mivel a pennsylvaniai gárda hamar összekapta magát és a második negyed elején a Sajtfejek kerültek (igaz, csak egyetlen pontos) hátrányba, amit ekkor még hamar ledolgoztak Jayden Reed elképesztő agilitásának köszönhetően.

Viszont ekkorra már a zöld-fehér támadóegység is felpörgött, és a Giantstól frissen szerzett Barkley második futott touchdownját ünnepelhette, és vele a Philly újabb vezetését. Ennél a szituációnál jól megfigyelhető volt a visszajátszáson, hogy milyen remek munkát tud végezni az Eagles támadófala, amit a rutinos Barkley természetesen maximálisan kihasznál. Azonban ezután Jayden Reedet megint remekül találta meg Love egy jól irányzott passzal (persze azt is érdemes megemlíteni, hogy Reed hibátlanul futotta a route-ját, és ennek köszönhetően szinte teljesen üres volt), amellyel a Green Bay-i 11-es meg sem állt az endzone-ig. A nagyszünetig indított még egy nagy rohamot a Philadelphia támadóegysége, ám a Packers elég hatékonyan tudott védekezni és mezőnygól-kísérleten tartotta Hurtséket. Igaz azt magabiztosan értékesítették, de így is kétpontos hátrányban vonulhattak az öltözőbe.

A fordulás után aztán hamar fordítottak a Sasok, Hurst előhúzta a levegőben legveszélyesebb támadófegyverét, AJ Brownt, aki nem vacakolt sokat, két Green Bay-i védőt is állva hagyva rögtön egy TD-nal hálálta meg a belé fektetett bizalmat. Jordan Lovenak is eszébe juthatott, hogy Reeden kívül van még kiváló elkapója, hisz a következő drive-ban (ami kis híján elakadt Jacobs fumble-ja miatt) Watsont kínálta meg az endzone-ban egy labdával, amit a fiatal WR magabiztosan húzott be. Újfent fordult a kocka, és bár a Pack D esélyt adott a támadóknak az előny továbbnövelésére, azonban Jordan Love egy csúnya interceptiont dobott, amivel visszaadta az Eagles támadóinak a labdát. Ők pedig köszönték szépen és Barkley révén újabb TD-t abszolváltak. Ugyan ezután Josh Jacobs végre felpörögni látszott, de ez már nem volt elegendő egy TD eléréséhez, ráadásul a 43 yardos mezőnygól-kísérlet is kimaradt. Bizony ekkor látszott már a Green Bay támadóin a fáradtság és a dekoncentráltság. A végjátékra fordulva hiába adott Hurts egy újabb ajándéklabdát, azzal a Packers támadói nem tudtak már fordítani, csak field goal kísérletig sikerült eljutni az időközben magát felszívó Eagles defense ellen. A három ponttal csak zárkózni tudtak Love-ék és ez kevésnek bizonyult a véghajrára, ahol ráadásul az irányító is lesérült.

Fontosabb statisztikák a meccsről:

A mérkőzés fontosabb történései videós összefoglalóban:

Pozitívumok

  • A támadóoldalon egyértelműen Jayden Reed teljesítménye volt a leginkább kimagasló, remélhetőleg tudja ezt a jó formát tartani az elkövetkezendőkben (persze annak függvényében, hogy kap-e egyáltalán majd labdákat, amíg Love sérült lesz)
  • Jordan Love a meccs nagy részében hozta a tőle elvárható játékszínvonalat. Az utolsó drive-ban Reednek adott passzáról, ami nagyon emlékeztetett egy évekkel ezelőtti Rodgers-Jared Cook összjátékra, sokat beszélnénk, ha a következő playben történt sérülése nem vonja el a figyelmet. Ugyanakkor volt egy nagyon csúnya dobása, ami könnyen pick-six lehetett volna, illetve az interceptionért részben őt is lehet hibáztatni.
  • A támadófalból ki kell emelni Zack Tomot, aki nem egyszerűen jó, hanem kifejezetten elit teljesÍtményt nyújtott.
  • Tucker Kraft játékát is a pozitívumok közé kell sorolni, a meccs alapján megelőzte Luke Musgrave-et a depth charton, és jelenleg ő az első számű TE a csapatban.
  • A védelemben Quay Walker és némi meglepetésre az újonc safety Javon Bullard volt a két “tackle machine”, ketten összesen 22 szerelést jegyeztek (ebből 7 -7 egyénit) a meccs folyamán. Walker az Eagles ellen valóban korábbi első köröshöz méltóan játszott, még akkor is, ha egyszer Barkley megetette – de ez már a legjobb linebackerekkel is többször előfordult.
  • A linebackereknél ki kell emelni az újonc Edgerrin Coopert, aki kevés snapet kapott (ebben szerepe van annak, hogy sérült volt az edzőtábor egy részében), de ezek alatt kiválóan lépett be a játékba. Van rá esély, hogy Walkerrel átlagon felüli párost alkotnak majd.
  • Meg kell dicsérni a végre egészséges Eric Stokes-t is, aki megint úgy játszott, mint újoncévében.
  • Ki kell emelni a labdaszerzéseket, mind Xavier McKinney, mind Jaire Alexander interceptionje a remek játékolvasásnak volt köszönhető, emellett egy fumble-t is összeszedett a csapat.

Negatívumok

  • Természetesen a legnagyobb negatívum Jordan Love sérülése, ám némileg biztató, hogy, mint kiderült, “csak” néhány hetet kell kihagynia a kiváló fiatal irányítónak. Az már más kérdés, hogy ezekben a hetekben hogyan lesz képes nélküle meccse(ke)t nyerni a csapat…
  • Rengeteg volt a büntetés, főleg az első félidőben a támadósorban. Ezek jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy a csapat többször is kénytelen volt mezőnygóllal megelégedni TD helyett, és nem sikerült jelentős előnyt kiharcolni.
  • Még mindig nagy problémát okoznak az elrontott szerelések. Legalább 3-4 minden meccsen előfordul, de ezen a találkozón kilenc missed tackle-t jegyzett a Packers védelem, ez megengedhetetlen ezen a szinten és már nem lehet kifogás a tapasztalatlanság sem, hisz a tavalyi évben volt lehetősége mindenkinek elegendő NFL rutint szerezni a fiatal játékosok közül is.
  • A védelmet összességében is lehet kritizálni. OK, hogy az Eagles támadósora bivalyerős, könnyen top 3-ban lehet a szezon végén, de így is nagyon sok pontot kapott a csapat – 29 szerzett ponttal nem szabadna kikapni. A futás elleni védekezésen például nem látszott a fejlődés – egyedül Jalen Hurts futásait sikerült kordában tartani, ami korábban sok gondot okozott a csapatnak.
  • Ha pellengérre kell valakit állítani a védelemből, az Isaiah McDuffie és Jaire Alexander. Előbbi teljesen elveszettnek tűnt, utóbbit pedig többször is csúnyán megverte AJ Brown.
  • A meccs nagy részében nem működött a futásblokkolás sem, Josh Jacobshoz az első félidőben gyakorlatilag minden próbálkozásánál már a line of scrimmage mögött odaértek a védők. Ennek ellenére végül 163 (!) yardot sikerült a földön megtenni, de ez inkább néhány nagy játéknak köszönhető.
  • Elég sok labdát ejtettek el a támadók: Reednek, Romeo Doubsnak és Dontayvion Wicksnek is volt egy-egy dropja, de szigorúbb statisztikusok még egyszer ennyit fel tudtak volna jegyezni.
  • Az Eagles támadófala kiváló, ennek ellenére elég sokszor sikerült nyomást gyakorolni Hurtsre – csakhogy ezeket nem nagyon sikerült sackekre váltani. Ebben mindenképp fejlődni kell.

Összegzés

Ha szigorúan nézzük a tényeket, a lehető legrosszabbul indult az idei szezon, hisz kikapott a csapat, ráadásul Love is hetekre kidőlt. Jogosan teheti fel minden szurkoló a kérdést: hogyan tovább? A helyzet nem egyszerű, ugyanis a csoportriválisok mind jól kezdtek a nyitófordulóban. Ez természetesen az első forduló után még semmit nem jelent, azonban pont az elkövetkezendő 3-4 meccsen játszunk a viszonylag gyengébb ellenfelekkel (Colts, Titans, Vikings, Cardinals), akik papírforma szerint verhetőek, Love nélkül viszont sajnos ellenük sem lesz egyszerű a történet. A matek azt mutatja, ha versenyben akarunk lenni a rájátszásért, akkor bizony ebből a 3-4 (?) Love nélküli meccsből legalább egyet, de lehetőleg kettőt hozni kéne a reális esély megtartásához. Katasztrófa akkor sincs, ha nem sikerült – csakhogy akkor már komoly bravúrok kellenek majd a szezon hátralevő részében.

Matt LaFleur egyébként gyorsan rövidre zárta a dolgot: elébe menve a legvadabb találgatásoknak hamar bejelentette, hogy a Colts ellen Malik Willis lesz a kezdő QB, tehát házon belül oldja meg (illetve próbálja megoldani) a csapat a kérdést. Willist korábban a Titans a harmadik körben drafolta, azok után, hogy több elemző első körös tehetségként emlegette, de aztán két év alatt nem sokat mutatott, kezdőként 1-2 a mérlege. Az előszezonban nem játszott rosszul (legalábbis sokkal jobban, mint a Packersnél Sean Clifford és Michael Pratt), most megmutathatja, mennyit fejlődött a passzjátéka. A futójátéka egyébként átlagon felüii, tehát ne lepődjünk meg, ha maga is megindul majd néha a labdával. És persze nagy feladat vár Matt LaFleurre (és Adam Stenavichra), hogy olyan gameplant dolgozzanak ki, amely sikeres lehet. Érdemes lesz figyelni arra is, hogy alakul a RG poszt a támadófalban: az első meccsen Sean Rhyan és az újonc Jordan Morgan rotálta egymást, de utóbbi játszott jobban.

Egy komoly feladat persze Jeff Hafley-re is vár. A védelemnek ugyanis mndenképp jobban kell játszania, mint az Eagles ellen – igaz, most egy kevésbé erős támadósorral kell szembenézniük.

Colts-előzmények

A Colts hazai vereséggel kezdte a szezont, de ez a papírformának megfelelt, hiszen a sokkal esélyesebb Texansszal játszottak, és még meglepően szoros is lett a meccs, 29-27 lett a vége. Ami fontos, hogy a houstoni futójátékra nem igazán volt válasza a hazai védelemnek, összesen 213 yardot nyeltek be a földön.

Az irányító, a másodéves Anthony Richardson, kiheverte tavalyi súlyos sérülését, amely miatt a szezon nagy részét ki kellett hagynia, és mutatott halvány jeleket arról, hogy fejlődött a passzjátéka (ld. pl. az elképesztő 60 yardos bombáját Alec Pierce-nek) – ennek ellenére a pontossága 50% alatt volt, és mindössze 9 sikeres passzt adott, egy interception mellett, igaz ezekkel összesen 212 yardot szereztek. Viszont kiváló elkapógárda áll a rendelkezésére: Michael Pittman minden csapat kezdőjébe beférne, Josh Downs tavaly villant sokszor, és még az idei második körös Adonai Mitchellre is figyelni kell a már említett Pierce mellett.

Mellettük a kiváló futót, Jonathan Taylort is ki kell emelni, hiszen ő is az elit RB-k közé tartozik. Ráadásul remek támadófal segíti a munkáját (és védi passzjátékoknál az irányítót): a szakértők többsége a Braden Smith-Will Fries-Ryan Kelly-Quenton Nelson-Bernhard Raimann ötöst a közvetlen elitbe sorolja.

A védelemben viszont vannak kérdőjelek. A legnagyobb név, a DT DeForest Buckner ugyanis sérülés miatt nem edz, és az ő hiánya jelentős veszteséget jelentene az amúgy is gyenge futás elleni védelemnek, amely már tavaly is átlag alatti volt. Ugyanakkor az irányítóra elég veszélyesek tudnak lenni, C.J. Stroudot is négyszer sackelték – Tyquan Lewisra, Kwity Paye-re és az újonc Laiatu Latura érdemes figyelni.

A linebacker-soruk talán kevésbé ismert nevekből áll, de Zaire Franklin és E.J. Speed játékát nem szabad alábecsülni. A secondaryben már van nagyobb név: Kenny Moore az NFL egyik legjobb slot-cornere, viszont Dallis Flowers hosszabb sérülésből lábadozik, és Jaylon Jones is verhető. A safety-sor Nick Cross-szal és a labdavadász Julian Blackmonnal átlag felettinek tekinthető, viszont utóbbi sérülés miatt nem játszhat majd.

Ami döntő lehet

  • Kiemelkedően fontos lesz a hazai futójáték a meccsen, hiszen csereirányító vezeti a csapatot, ráadásul a Colts gyengéje a futás elleni védekezés. Ehhez viszont sokkal jobb futásblokkolás kell, mint az Eagles ellen – ott is látszott, hogy ha megvannak a blokkok, akkor Jacobs magabiztosan szállítja a yardokat.
  • Fontos lesz az is, hogy milyen gameplant ír a stáb Malik Willisnek, mennyit kell passzolnia, és ehhez mennyire védi meg a támadófal. A Colts védői sok sacket szereznek, Willist pedig korábbi meccsein sokszor vitték a földre – gyors passzjátékokkal, könnyű olvasásokkal lehet ebben segíteni.
  • El kell kerülni a Colts támadóinak nagy játékait. A Texans ellen két, 50+ yardos TD-t is elértek, ezeket leszámítva viszont alig volt passzjátékuk.
  • Ugyanakkor Richardson lábon veszélyesebb. Jalen Hurts ellen ilyen szemponból jól védekezett a csapat, főleg Walkernek köszönhetően, erre most is szükség lesz.
  • A futás elleni védekezésnek mindenképp javulnia kell. Taylor más stílusú futó, mint Barkley, de nem kevésbé veszélyes.
  • Kiemelt szerepe lehet a labdaszerzéseknek, és itt nem csak az interceptionökre gondolunk, Richardson ugyanis hajlamos a fumble-ökre, nem függetlenül attól, hogy sokszor indul meg a labdával, és ilyenkor nagyobb ütéseket is kap.
  • Végül a büntetések: a múlt héten nagyon sok büntetést kapott a támadósor, amivel, ahogy mondani szokás, lábon is lőtte magát. Most ezek nem lesznek megengedhetőek.

Érdekességek

  • 2014 óta most először fogad a csapat az AFC-ből érkező ellenfelet a hazai nyitómeccsen. A két liga egyesülése (1970) óta ez most 12-edszer fordul elő.
  • A csapat megnyerte az elmúlt 11 hazai nyitómeccsét. Ez a leghosszabb élő sorozat a ligában, valamint a csapat történetében is.
  • A két csapat legutóbbi három meccse rendkívül szoros volt: 3, 5, illetve ismét 3 pont döntött, és minden alkalommal mindkét csapat 25 pont fölé jutott.
  • Az összesített egymás elleni mérleg (beleszámolva a költözés előtti, Baltimore Colts elleni találkozókat is) 20-23-1. Green Bayben 12 meccset a Packers, 9-et a Colts nyert, de az elmúlt négy alkalomból háromszor a Packers győzött. Az eddigi utolsó meccs viszont Indianapolisban volt, 2020 novemberében, akkor a Colts hosszabbításban nyert 34-31-re.
  • A Packers WR-edzője, Ryan Mahaffey, 2011-ben öt meccsen pályára lépett a Colts színeiben.
  • A Colts cserefutója, Tyler Goodson UDFA-ként a Packershöz került 2022-ben, a gyakorlócsapatban töltötte a szezont.
  • MarShawn Lloyd és Nick Cross középiskolai csapattársak voltak Marylandben.
  • Xavier McKinney, Josh Jacobs, valamint Raekwon David DL az Alabama, Rasheed Walker és Will Fries OG a Penn State, Rashan Gary és Kwiti Paye ED a Michigan, Brenton Cox és Anthony Richardson pedig a Florida egyetemen játszott együtt.

Kommentek