1. hét: Értékelő

Green Bay Packers – Minnesota Vikings

7 – 23

A tavalyihoz hasonlóan, idén újra egy borzalmas nyitómérkőzés szemtanúi lehettünk, most a Vikings csapata gázolt át a Packers gárdáján. Sajnos minden csapategység jócskán alulmúlta önmagát, s bár a támadó oldalon még úgy-ahogy védhető a “megfiatalodott elkapósor” rutintalansága, a védelem oldalon viszont nincs mentség az inkonzisztens teljesítményre. Nos, lássuk részletesebben, mi történt vasárnap este Minneapolisban!

A mérkőzés

124. alkalommal csapott össze egymással a két csapat, és bizony az utóbbi öt egymás elleni meccsből a harmadikat húzta be a lila-sárga legénység, ezzel 64-57-3-ra javítva az 1961 óta nyilvántartott örökmérleget. A szinültig megtelt US Bank Stadion sajnos nem a Green Bay sikereinek helyszíne, ezt bizonyítja, hogy a 2016-os megnyitása óta mindössze kétszer tudott ott diadalmaskodni a zöld-arany gárda és öt alkalommal kapitulált. A hazai pálya előnye ugyan adhatott némi extra hajtóerőt a Vikingeknek, ám messze nem ez volt a mérkőzésen a legfőbb tényező.

A mérkőzés elejétől próbáltak a hazaiak dominálni, mind a támadó, mind a védő oldalon. A nyitó drive-ban rögtön megmutatkoztak a későbbiekben húzóemberekké előlépő játékosok, a támadó oldalon főként Justin Jefferson lépett a gázra, míg a védőiknél a félelmetes Eric Kendricks – Za’Darius Smith – Jordan Hicks – Danielle Hunter linebacker kvartett prezentálta a hatékonyságát. Ennek ellenére egy (kissé érthetetlen) meghiúsult negyedik kísérlet révén esett csak el a Packers a biztosabbnak tűnő mezőnygólból szerezhető három ponttól. A folytatásban a hazaiak sztárfutója, Dalvin Cook taposta a yardokat és ezzel legtöbbször igencsak próbára tette a D-line, az újonc belső linebacker Quay Walker és a rutinos De’ Vondre Campbell agilitását és állóképességét. Az újabb hazai pontokat végül aztán ismét a remekül játszó Justin Jefferson elkapásainak köszönhették a házigazdák, bár igaz, hogy csak mezőnygól kísérletig jutottak, azt viszont Greg Joseph biztos lábbal értékesítette. Matt LeFleur és Aaron Rodgers továbbra sem tudott életet lehelni a támadósorba, így a félidőig nem sikerült pontot szereznie a Sajtfejeknek. Kirk Cousins ellenben nagyon “érezte” Jeffersont és a félidő vége előtt még megtalálta egy remek TD passzal, amit a védőink eleinte megint csak tisztes távolságból szemléltek.

Ráadásul a nagyszünet előtt Rodgers (tőle egyáltalán nem megszokott módon) kockázatos mély átadással próbálkozott, aminek nem meglepő módon interception lett a vége.

A második felvonás ígéretesen indult néhány látványos és eredményes Dillon futással, ám nem tartott ki az end zone-ig a lendület, mivel érkezett a fent említett LB-kvartett és amellett, hogy földbe gyalulta az MVP irányítót, még a labdát is elvették tőle. A házigazdák placekickere gyorsan pontokra váltotta a turnovert, sok kicsi sokra megy. A Packers, rutintalan elkapóinak hibái után nem meglepő módon, a földön próbált előrehaladni, ami Aaron Jones és AJ Dillon jóvoltából végre működni látszott, és közben az újonc Romeo Doubs is kapott szerepet a trükkösebb playeknél. Dillon végül beverekedte magát a célterületre, Crosby nem hibázott az extra pontnál, felcsillant némi remény a felzárkózásra. A védelem is összekapta magát, hamar visszatérhettek a támadók. A gond csak az volt, hogy ezután gyakorlatilag csak az nem sackelte Rodgerst, aki nem akarta.

A foghíjas támadófal képtelen volt megfelelően tartani, karmesterünkre folyamatosan odaértek az ellenfél védői. Így a pontszerzés megint elmaradt. A végére Jefferson parádézott még néhány szép elkapással ezzel Adam Thielen kedvét is meghozva a jobb játékra, de az ígéretes drive végén megint csak Joseph abszolválhatott 3 pontot. Hat perccel a vége előtt Rodgers indított egy (kétségbeesett?) végső rohamot az egyenlítés halvány reményében, ám hiába kezdtek viszonylag jobban szerepelni az elkapói, az ekkorra már végletekig felspanolt hazai védők nem engedtek további pontszerzést, ezzel megpecsételve a mérkőzés és a vendégek sorsát. Lezárásképpen a fináléban még Jordan Love kapott néhány snappet, amikben kozmetikázhatta némileg az eddigi NFL statisztikáit.

A mérkőzés fontosabb történései videó összefoglalóban:

Pozitívumok

Bár sok nem volt, azért van pár említésre méltó szebb momentum:

• Rashan Gary határozottan szintet lépett, a negyedéves egykori elsőkörös ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta, vagyis beérni látszik, ami nagyon jó hír. A mérkőzés egyetlen Packers sackjét ő jegyezte.

• A legnagyobb riválistól érkezett punter, Pat O’Donnell teljesítményére nem lehetett egyetlen rossz szavunk sem, Pat három próbálkozásból 44,8 yardot átlagolt, a leghosszabb 53 yard volt és ami a lényeg, hogy mindhárom rúgása az ellenfél 20 yardosán belül landolt.
• A special team messze nem volt elit, és a mezőnygól-kísérleteknél nem sok vizet zavartak, de csak 32 yardot engedtek összesen visszahordásoknál és Amari Rodgers biztos kézzel kapta el a kirúgásokat illetve a puntokat ( sőt hordott is vissza belőlük összesen 26 yardot)
• AJ Dillon igazolja miért volt érdemes őt választania a Packersnek, lassan Aaron Jones első számú futó szerepe is megkérdőjelezhetődik, ha a 28-as így folytatja.

• A futás elleni védelem bár beszedett Cooktól és Mattisontól összesen 126 yardot, ám futott TD-t nem engedtek, ez egy Dalvin Cook nevével fémjelzett RB egységgel szemben jónak mondható eredmény.
• A Seahawkstól érkezett rutinos veterán Jarran Reed jól formában szállt be a védelembe, voltak szép szerelései és főleg futás elleni védekezéseknél dolgozott hatékonyan. Mellette Kenny Clarkot lehet kiemelni a falból, ő hatszor is nyomást gyakorolt Cousinsra.

• Robert Tonyan hosszú kihagyás után jó formában tért vissza, ebben a szezonban remélhetőleg sok szép dolgot láthatunk majd még tőle.
• A támadófalban egy embert lehet kiemelni, őt viszont ki is kell: Yosh Nijman megint csak szépen helyt állt LT-ként, akár Hunter, akár Smith került vele szembe, mindössze egyszer tudták az ő oldaláról nyomás alá helyezni Rodgerst.

Negatívumok

• A legszembetűnőbb negatívum egyértelműen a defensive back gárda kritikán aluli munkája volt. Egyénileg elvileg kiemelkedő képességű játékosaink vannak, ez azonban most nem mutatkozott. A safetyk folyamatosan elrontották a váltásokat a zónahatárokon, vagy eleve rosszul helyezkedtek, a cornerek pedig képtelenek voltak megfelelően levédekezni a területeket, illetve az emberüket. Eric Stokes rutintalansága most szembetűnő volt, amikor Jeffersont kellett fognia szinte mindig kikapott tőle. Az is nagy kérdés, hogy a nyilvánvalóan kiemelkedően jó formában lévő Jeffersont miért nem duplázták be, pedig szinte mindig volt fent extra corner (nickel). Arról nem beszélve, hogy Joe Barry védelmi koordinátor sem állt a helyzet magaslatán a védelmi sémák hívásainál – érthetetlen volt a rengeteg zónázás, pláne, hogy hamar kiderült, a hazaiak milyen jól megtalálják a réseket, és az is így fordulhatott elő, hogy Jefferson linebackernek (Walkernek, vagy épp Preston Smithnek) kellett volna fognia…

• A támadófal nagyon megsínylette az alap kezdőemberek hiányát (Bakhtiari mellet végül Elgton Jenkins sem lépett pályára), a Runyan-Meyers-Newman trió mellé így az említett Nijman és az eddig csak a gyakorlócsapatban feltűnő Jake Hanson került be, de az egység nem volt képes azt a szintet produkálni, amire szükség lett volna Rodgers megvédéséhez. Különösen a fal jobboldala gyengélkedett, az ezúttal tackle-ként szerepet kapó Newmannel, valamint Hansonnal. Négyszer be is zsákolták A-rodot a meccs folyamán.
• A time és play management újra gondot okozott, megint előfordult (nem is egyszer), hogy nem tudott időre felállni a támadósor a snap indításához, két alkalommal még időt is kellett kérni emiatt. Ez a probléma ilyen szinten már nem szabadna, hogy előforduljon. Ráadásul véleményünk szerint már kicsit túltolták a tökösséget is LaFleurék, egyre többször felesleges kockázatokat vállalnak (lásd első negyedben a mezőnygól helyett 4. kísérlet). LaFleur a meccs után el is ismerte hibáit, azt is kiemelte, hogy nem szabad, hogy Aaron Jones mindössze nyolcszor kapjon egy meccsen labdát.
• Nem volt elég nagy nyomás Cousinson, a legtöbbször bőven volt ideje célpontot találnia. Rashan Gary és Kenny Clark mondhatni vérmesen küzdött, de Preston Smith eléggé beleszürkült a mezőnybe. Dean Lowry pedig már igencsak “megkopott”, főleg gyorsaságban.
• Aaron Rodgers játéka se nyűgözött le minket, persze ilyen gyenge fal mögött nem várhattunk csodákat, ám Rodgersen egyéb, rá nem jellemző amatőr hibák jelei is mutatkoztak. Lehet, hogy mégsem ártott volna egy-két snapet játszani az előszezonban? (Vagy megint elmenni egy ayahuasca-szeánszra?)

• És a végére hagytuk az elkapókat. Bizony az újoncokon nagyon látszott a rutintalanság, Christian Watson ordenáré nagy dropja volt a legcsúnyább, de Romeo Doubs se találta meg mindig az útvonalát amit futnia kellett volna (igaz, ő a második félidőre feljavult), Sammy Watkins nem robbantott, igaz rá nem is nagyon ment labda, de például a rendkívül rutinos veterán Randall Cobb is mutatott hajmeresztő dolgokat egy egy elkapásnál. Rodgers nyilatkozta a meccs után, hogy türelemmel kell lenni az újoncok felé, ám azon azért érdemes elgondolkodni, hogy lesz-e időnk megvárni míg felnőnek az NFL szinthez. Nehogy ez a szezon erre menjen rá.

Összegzés

A tavalyi szezonkezdés után talán nem annyira nagy meglepetés ez a vereség, írható talán ez még a nyitóforduló meccshiányos “számlájára”, ám mindenképpen figyelmeztető jel: ez a csapat még csak formálódik, tele van fiatal, tapasztalatlan játékosokkal, akiknek a gyors integrálódása (vagy nem integrálódása) nagyban fogja befolyásolni az idény során a csapat szereplését. A támadó oldalon elő kell tudnia lépnie egy elkapónak, aki stabil célpontja lehet Rodgersnek, talán Tonyan visszatérése enyhíthet némileg ezen, de teljes mértékben nem válthatja ki egy (vagy több) megbízható elkapó hiányát. Kérdés, Lazard visszatérése mennyit változtat majd ezen. A futójáték rendben van, a hangsúly most azon van, hogy mennyire tudjuk majd kiegészíteni a levegőben a futásokat a támadásaink során. A védelemben elvileg minőségben jól állunk, kiváló képességű játékosállománnyal rendelkezünk, ott inkább csak a fejekben kell rendet tenni (na meg a védelmi koordinátor fejében). A special team pedig már mutat biztató jeleket, remélhetőleg ez az egység is hozni tud majd magasabb színvonalú játékot. Szükség lesz rá, hiszen a következő mérkőzést a legnagyobb csoportrivális, a Bears ellen vívjuk, de legalább hazai pályán. Ez a szezon sokkal keményebbnek ígérkezik mint a tavalyi volt, unatkozni nem fogunk és ez a lényeg. 🙂