Packers Hungary Club

Ha’Sean Clinton-Dix

Prev1 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

clintondix

Ha’Sean “Ha Ha” Clinton-Dix 1992. december 12.-én született az Amerikai Egyesült Államokban, a floridai Orlandóban. Becenevét a Ha Ha-t nagymamájától kapta még egészen fiatalon. Nem csak edzői, ismerősei szeretik a becenevét, hanem ő maga is büszkén viseli. Középiskolai tanulmányait a Edgewater High School-ban kezdte meg szülővárosában. Kivételes szeretete a sport irányában már egészen fiatal évéiben megmutatkozott. Játszott a középiskolai kosárlabda csapatban is ám igazi tehetsége a football-ban bontakozott ki. Korai középiskolai éveiben még running back-et játszott az Edgewater középiskolában. Utolsó középiskolai éveit viszont már a Dr. Phillips High School-ban fejezte be. Ennek váltásnak az az oka, hogy az Edgewater inkább kosárlabdában jeleskedett, nagyon erős és eredményes kosár programjuk van, míg a Dr. Phillips középiskola inkább a football-t helyezi előtérbe. Mottójuk a „Soha ne légy kevesebb, mint a legjobb” innentől végig kíséri Clinton-Dix pályafutását, és mindig ennek szellemében lép a pályára.

Már középiskolai évei alatt egyértelművé vált, hogy kivételes tehetséggel ajándékozta meg a sors, már ami a footballt illeti. Középiskolai junior évében 93 tackel (ebből 13 tackle for loss), 6 sack, 9 elütött labda és 3 interception került a neve mellé. Nem csak saftey-t játszott, hanem visszahordóként és alkalmanként running back-ként is jeleskedet. 20,3-as punt return átlagot hozott össze ebben az évében, amivel az állam egyik legjobbja volt. Utolsó középiskolában töltött évében pedig szinte mindentéren felülmúlta saját egyéni rekordjait. 112 tackle (ebből 10 tackle for loss), 6 sack, 2 interception, 4 kierőszakolt fumble, és 8 elütött passz díszítette a statisztikáját. Emellett futott 3 TD-t, elkapott 5 passzt (31,2 yardos átlaggal!) és visszahordóként is jeleskedett. Nem csoda, hogy elismerések és díjak tucatjait kapta egészen fiatalon.

Ilyen statiszták mellett egyetemek tucatjai álltak érte sorba a középiskola után. Posztján minden létező szaklap az egyik legjobbnak tartotta, nem csak hihetetlen számai miatt, hanem munkamorálja, hozzáállása és ideális testfelépítése miatt is. Kérői között ott volt a Florida, Florida State, Notre Dame, Ohio State, Southern California is. Végül a szomszédos állam egyetemét az Alabamát választotta és ezzel a Crimson Tide csapatát.

Prev1 of 2Next
Use your ← → (arrow) keys to browse

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful