Packers Hungary Club

Ez történt az offseasonban

Kedves új és régi klubtagok!

Eltelt megint egy év, véget ért a gyötrelmes offseason, csütörtök este útjára indul a 2014-es NFL szezon. Egy gyors kis összefoglaló poszt ez mi minden történt a kis közösségünkben a két szezon között. Egyrészt, hogy Gábor által összetoborzott nem kevés új tag is képbe legyen, másrészt, hogy a régi tagok se felejtsék el. Ajánlott végig olvasni ha meg akarjátok ismerni a kis csapatot.

Először is kezdtünk azzal, hogy február 22-25 között élőben közvetítettük nektek a 2014-es Scouting Combine-t. Akkor még elég elavult módon egy Facebook eseményben beszélgettünk minden nap a teljes esemény alatt, napról napra megismertük a legígéretesebb prospecteket, róluk külön kis bejegyzések is voltak. A végén pedig egy összefoglalóban értékeltük a látottakat.

Március 1. és 10. között tartottuk első játékunkat Kitűzőt Akarok! címmel, ahol vegyes kérdésekre kellett válaszolni. Napi egy kérdést tettünk fel és Facebook szavazáson lehetett rá tippelni. Majd később március 30. és április 13. között már egy komolyabb felületen bonyolítottunk egy komolyabb játékot Nyakpántot Akarok! címmel. Ha jól emlékszem itt jól meg is szívattatok minket, mert többszöri szétlövés után sikerült csak győztest hirdetni.

Április 18.-án határoztuk el, hogy itt bizony tovább kell lépni és ahhoz megfelelő formában végezzük a tevékenységünket. Ezért Európában egyedülálló módon eldöntöttük, hogy hivatalos formába öntjük a társaságot és meghirdettük a Packers Hungary Club Egyesület alapító közgyűlését. Ritka kemény hetek következtek, mire végül összeraktuk az egyesület alapszabályát. Végül Fodor János és Vereczkey Lajos hathatós közreműködésével ezt az akadályt is sikerült abszolválni.

alapító

Mire ezt kimondtuk április 19.-re elérte a csoport létszáma a 250 főt. Rá 10 napra pedig megkaptuk Udvardi Gyula válaszait az év elején feltett kérdéseinkre. Mondani se kell aki olvasta azt írást gondolom nem bánja hogy ennyit kellett rá várni (aki nem az itt megtalálja). Nagyon színvonalas kis interjút sikerült vele tető alá hozni.

A májusunk se telt éppen eseménytelenül. 12.-én elindítottuk az Encyclopedica Casearius sorozatot melynek keretében 16 héten át, az általatok legjobb 15-nek választott játékosnak (+Peppers) a teljes élettörténetét mutattuk be magyarul! Hétfőnként Orsi tollából olvashattatok a játékosok fiatalkoráról, családjairól és személyes dolgairól. Kedden és szerdán Zoli prezentálta nektek az egyetemei és profi karrierjüket, csütörtökön és pénteken pedig Gábor mutatta be statisztikájukat és profi szerződésüket, összehasonlítva a liga legjobban fizetettjeivel. Azt hiszem maximálisan hiánypótló alkotás született a 16 hét alatt, mert ilyen részletesen egy helyen sehol nincs összeszedve ez magyarul. Iszonyat meló volt benne, a vége felé csúsztunk is vele néha pár napot, de megérte. A weboldalon ezt is maradéktalanul, képekkel kiegészítve megtaláljátok.

A májusi draftot is élőben közvetítettük, illetve izgultuk együtt végig egy Facebook eseményben. 24.-én pedig eljött a várva várt nap és Budapesten 19 fő részvételével megtartottuk az alapító közgyűlést és ezzel kimondtuk a hivatalossá válást. Illetve csak jeleztük a bíróság felé, hogy mi ezt szeretnénk és megtettük az első lépéseket. Mint nem rég kiderült hiánypótlásra szólítottak minket fel, de ennek intézése is folyamatban, reméljük most már tényleg nem kell sokat várni a jogerős végzésre.

csapat

Június 11.-én indult el a most is aktív új weboldalunk. Akkor még híreket nem találtatok rajta, sőt tervben sem volt, hogy napi friss híreket teszünk rajta közzé. A cél annyi volt, hogy a régi elavult oldalt lecseréljük, és a felgyülemlett írásokat méltó helyen és formában tegyük közzé. Hát ezt is pokoli hetek előzték meg. Gyakorlatilag Zoli és Gábor teljes szabadidejének minden perce ezzel ment el, mire minden a helyére került. Persze most is folyamatosan dolgozunk rajta, közel sem tökéletes de a fejlődés tagadhatatlan. Az új weboldal mellé Laci csinált egy videó tárat a Packers meccseknek is.

sport

Július 27.-én Lajos tagunknak és barátunknak (aki mellesleg a Darts Szövetség Főtitkára) segítettünk a Póluscenterben befedni a jégpályát a másnapi versenyre. Időközben elkészültek a plasztik tagsági igazolványok is. Majd nyáron, augusztus végén megtartottuk a mostanában sokat emlegetett I PHC Sajtfejtábort Agárdon. Azt hiszem maximálisan jól sikerült, a folytatás garantált! Erről most nem írunk bővebben, nem rég tele volt vele a csoport.

zaba

És hogy a jövőben mire számíthattok? Hasonló töretlen fejlődésre. A célunk az, hogy nem csak Magyarországon hanem egész Európában egyedülálló szurkolói csoportot hozzunk létre. Rengeteg tervünk és ötletünk van. A híroldal is elindult végül, főleg Vincének hála, ott is olyan tartalmat tudunk prezentálni amit egyik másik hazai szurkolói közösség se mondhat el magáról. Napi szinten mindig a legfrissebb, legpontosabb híreket juttatjuk el hozzátok, Vince profizmusát ebben mi sem mutatja jobban, mint a keretszűkítés estéje ahol sokszor az ESPN-t megelőzte a Packers-szel kapcsolatos hírekkel.

Zárszónak nem mondhatnék mást mint a club mottójának választott Lombardi idézetet.

„People who work together will win, wheter it be against complex football defense, or the problems of modern society”

Mi hatan maximálisan eszerint dolgozunk a csapatért, mindenki beleteszi amit tud és úgy gyúrjuk egy kerek egésszé.

A PHC csapata
Orsi , Zsófi, Vince, Ézsau, Gábor, Zoli

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful