Packers Hungary Club

A balhés újonc

favre_logo

Brett Favre kétségtelenül minden idők egyik legnagyobb játékosa. Az irányító, aki majdnem teljes karrierjét Green Bayben töltötte, a Packers mellett három másik csapatban is szerepelt. Azt szinte minden futballkedvelő tudja, hogy a zöld-sárgáktól való eligazolása után Favre a New York Jetsnél és a Minnesota Vikingsnál játszott, ám azzal jóval kevesebben vannak tisztában, hogy a legenda melyik gárdában kezdte profi pályafutását.

favre

Favre-ot az 1991-es draft második körében az Atlanta Falcons választotta ki. A Southern Mississippi korábbi növendéke érkezésekor a harmadik számú irányítónak számított, ennek megfelelően aligha gondolhatott arra, hogy meghatározó szerepet tölt be az együttes támadóegységében. Ez pontosan így is történt. Újonc idényében Favre mindössze négy passzkísérletnyi lehetőséget kapott, amelyekből kettő sikertelen átadással, kettő interceptionnel végződött, továbbá egy sacket is begyűjtött.

favre05

A fő problémát viszont nem ez jelentette. Az egész addigi életét Mississippi államban eltöltő játékos számára Atlantában kinyílt a világ. Ez pedig oda vezetett, hogy Favre állandó bulizással és csajozással múlatta az időt, miközben a futball egyértelműen a háttérbe szorult számára. A kicsapongó életmód következtében a játékos hízásnak indult, illetve alkoholproblémákkal kellett szembenéznie.

First Down

Bár szívesen élt Atlantában, a klubnál nem nézték jó szemmel Favre felnőtté válásának buktatóit. Kapóra jött számukra, hogy befutott egy ajánlat a Packerstől, akik egy első körös picket ajánlottak az irányítóért cserébe. A végső döntésben fontos szerepet játszott a Falcons vezetőedzője, Jerry Glanville, hiszen a tréner úgy vélte, Favre-nak jót fog tenni a kisvárosi légkör. “Olyan városba küldtem, ahol este kilenckor csak a Chili Joes tartott nyitva. Ott pedig csak két dolog közül kellett választani: hagymával vagy anélkül kéred az ételt” – mondta Glanville. A mester hozzátette, ha az ugyancsak érdeklődő Jetshez engedik a rakoncátlan ifjút, úgy a metropoliszban elveszett volna, és ma senki nem tudná, ki volt Brett Favre.

Green Bayben Ron Wolf általános menedzsert felvillanyozta az ölükbe hullott lehetőség. “Hogy megszerezhettük Brett Favre-ot, szerintem jócskán felülmúlta azt a bizonytalanságot, amit a draft első körének 17. pickjéért kaphattunk volna” – nyilatkozta Wolf. A csapathoz 1992-ben Mike Holmgren személyében új vezetőedző érkezett, és mindez összhangban volt azzal a szándékukkal, hogy egy fiatal franchise irányítóval próbálják meg feléleszteni az előző idényben 4-12-vel végző együttesüket.

favre06

A Falcons a Favre-ért kapott választási jogot végül elcserélte a Dallas Cowboysszal. A cseréből egy másik első körös picket is szereztek, amellyel a Southern Mississippi futóját, Tony Smith-t választották. A játékos azonban teljes csődnek bizonyult az NFL-ben. Eleinte visszahordóként tudták alkalmazni, majd három idény után Carolinába küldték, ahol két év alatt egyszer sem lépett pályára. Azt követően Smith újabb lehetőséget nem kapott a profi futballban.

favre03

Eközben Favre leigazolását a Packers orvosai a játékos csípőproblémái miatt nem tartották célszerűnek. Wolf ennek ellenére keresztül vitte az akaratát, és szerződtették az irányítót. Favre az 1992-es szezon második meccsén léphetett először pályára csereként, miután Holmgren a Tampa Bay Buccaneers ellen a félidőben cserepadra küldte Don Majkowskit. A Packers 31-3-ra elvesztette a találkozót, ám Majkowski sérülése miatt Favre a következő összecsapáson ismét beállt. A karmester négy fumble-t is vétett, a közönség kifütyülte, ám végül az utolsó pillanatokban az ő passza hozta el a győzelmet a Cincinnati Bengalsszal szemben.

favre04

Favre a következő meccsen már kezdőként szerepelt. Akkor indult a 297 (a rájátszással együtt 321) találkozóra kiterjedő sorozata, amely során valamennyiszer kezdőként vezette harcba a támadóegységét. És akkor indult Favre legendává válása is. Az irányító a Holmgren-korszakban az első évet leszámítva zsinórban hatszor (1993-1998) vezette playoffba a csapatát, és két NFC bajnoki cím mellett egyszer begyűjtötték a Vince Lombardi Trófeát is. Emellett Favre egymás után háromszor (1995-1997) lett a liga MVP-je.

Brett Favre

Holmgren távozását követően a Packers legendája még kilenc idényt töltött Green Bayben. Ezalatt ötször kerültek a Sajtfejűek a playoffba, bár újabb Super Bowl már nem jutott ki nekik. Aztán 2008-ban bekövetkezett minden idők egyik legemlékezetesebb szappanoperája. Ted Thompson, a Packers akkori általános menedzsere nemet mondott a hol a nyugdíjazás, hol a visszatérés gondolatán töprengő Favre-nak, és Aaron Rodgers kezébe adta a karmesteri pálcát. A botrányos szakítás után Packers és Favre viszonya ma sem felhőtlen, de a felek nyilatkozatai arra utalnak, hamarosan bekövetkezhet a látványos összeborulás.

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful