Packers Hungary Club

Amitől a Szentély életre kel

hatter_logo-180x180

Az északi kisváros, Green Bay központjában fekszik a megszentelt föld, a Fagyott Tundra, a Lambeau Field. Minden mérkőzésen, amikor a Packers otthon játszik, a település lüktető szíveként élteti az alig százezres várost. Több mint 70 ezer ember gyűlik össze ilyenkor a legendás stadionba és további ezrek a parkolóban, valamint a különböző szórakozóhelyeken vernek tanyát és szurkolnak kedvenceiknek, az egész megyéből érkeznek drukkerek. Irdatlan embersereg lepi el ilyenkor az amúgy csendes városkát. Egy ekkora tömeget pedig kontrollálni és nem utolsó sorban szórakoztatni kell. Most lerántjuk a leplet arról, hogy mekkora felkészülést, precizitást és tervezést igényel ez az alig pár órás sportesemény.

Több mint 3 óra van még hátra a mérkőzésig, a Lambeau Field egyik konferenciatermében lázas értekezlet folyik. Egy 16 fős társaság vadul jegyzetelve próbálja véglegesíteni az adott napi gameplant. Nem, nem azt, amivel a támadók készülnek majd a soron következő ellenfél legyőzésére, bár legalább annyira fontos és részletes terv ez is. Mikor a tárgyalásnak vége, a kis csapat szétszéled, mindenki kezében egy majd’ 10 oldalas paksaméta, ami részletesen tartalmazza az adott mérkőzésnap minden egyes mozzanatát, eseményét, másodpercre pontosan! Minden tervezhető momentumra van terv és pótterv is, ezenfelül mindenre, ami nem tervezhető, nem várható, szintén fel vannak készülve, amennyire csak lehet.

Ez a dokumentum adja a Lambeau Field szívének ritmusát, ez tartalmaz mindent, amitől a Szent Föld életre kel a mérkőzés napján. Egy rendkívül összetett és a végtelenségig megtervezett folyamatról van itt szó, ami az utolsó üresen maradt másodpercre is kínál valamit, hiszen több tízezer ember szórakoztatását kell megoldani hosszú órákon keresztül, embert próbáló feladat ez. Az ember, vagyis egészen pontosan hölgy, aki ezzel megbirkózik meccsről meccsre pedig nem más, mint Kandi Goltz, a Green Bay Packers erre szakosodott igazgatója.

Kandi Goltz, a legfontosabb ember a Lambeau-n

Kandi Goltz, a legfontosabb ember a Lambeau-n

Goltz már 26 éve a csapatnál van, ebből az utóbbi 15 évében a meccsnapi események kulcsfigurája. Volt olyan idő – még évekkel ezelőtt -, amikor a TV-s reklámszünetek azt jelentették, hogy azt az időt a Lambeau-n is egyszerűen reklámokkal töltötték ki. De aztán az NFL ligaszerte növelni akarta a drukkerek bevonását, egyúttal javítva a szurkolói élményen, így ez megváltozott.

Hogy miért van erre szükség, és mit tartalmaz ez az imént említett irat? Gyakorlatilag mindent, a bemelegítés alatt lejátszott zeneszámoktól kezdve, a tűzijátékon át, a mérkőzés alakulásától függő bejátszásokig mindent. Hihetetlenül hangzik, de az összes ‘Go Pack Go’ klip is részletes tervek szerint jelenik meg a stadionban. Semmi nem történhet a Lambeau Field területén ezeken a napokon, ami a Goltz kisasszony csapata által összeállított dokumentumban nem szerepel.

Ez a forgatókönyv varázsolja a Lambeau Fieldet egy üresen kongó stadionból egy lüktető egységgé, ahonnan egy szurkoló se távozhat úgy, hogy nem lett maximálisan kiszolgálva.

“Az emberek akik kijönnek a meccsre, azért jönnek, hogy focit nézzenek. Nem gondolnak bele, hogy van valaki, aki megnyomja a lejátszás gombot ahhoz a számhoz, vagy hogy a himnusznak is pontos időzítése van, és hogy valaki ott áll a játékoskijárónál, aki megmondja a csapatnak, hogy mikor jöjjenek ki a pályára. Ez mind ‘csak úgy’ megtörténik.” – mondta Kandi Goltz.

Pedig nem így van, nagyon nem. Nem ‘csak úgy’ történnek ezek a dolgok, minden a már említett paksamétában meghatározott rend szerint zajlik. Onnantól kezdve, hogy a kapuk kinyílnak, egészen odáig, amíg az utolsó szurkoló is elhagyja a stadion területét. Jól szemlélteti a tervezés mélységét, hogy olyan apró dolgokra is gondolni kell, hogy amikor az F-22 vadászgépek elhúznak a stadion felett, maradjon pár másodperc arra, hogy Bill Jartz, a stadion bemondója fel tudja hívni a közönség figyelmét az eseményre.

B9315370876Z.1_20141205190929_000_GNU9AKAPU.1-0

A mérkőzés előtti folyamatok megtervezése még a könnyebbik fele a dolognak, azokra lehet készülni, előre kalkulálni mindent. Viszont ebben nem merül ki a Goltz-csapat hatásköre, a tömeget legjobban a mérkőzés ideje alatt kell kontroll alatt tartani.

“Gyakorlatilag csak haladni kell az árral. Rugalmasnak kell lenned, ezt az évek alatt jól megtanultuk. A szurkolók inspirálják a játékosokat, akik aztán ebből az energiából töltődnek fel. Ezt nem lehet elégszer hangoztatni. A drukkereink ’12. ember’-felfogása az, ami segít nekünk irányítani ezeket az élményeket, érzelmeket.” – elmélkedett Kandi.

Nem egyszerű feladat ez, hiszen a forgatókönyv ezen része teljesen vakterület a szervezők számára, de nem kevésbé fontosabb. Rendkívüli odafigyelést, precizitást igényel, hogy a stadion mind vizuális, mind hangtechnikai szempontból együtt éljen a mérkőzés alakulásával. Clay Matthews átverekszi magát a támadófalon és földre viszi az ellenfél irányítóját, majd bemutatja mára legendás mozdulatát. A Lambeau kijelzőjén azonnal megjelenik a “Predator Mode. Get Loud!” felirat. Ezt pedig nem a Fagyott Tundra szelleme varázsolja az óriáskivetítőre szinte rögtön, hanem a rengeteg “láthatatlan” háttérmunkás.

Ez egy jól megkoreografált eseménysor végeredménye. A folyamat Andy Thompsonnál kezdődik, aki az úgynevezett spotter a Lambeau Fielden. Ő az, aki a bemondó mellett ül egy kiemelt fülkében az end zone felett és távcsővel figyeli a mérkőzés minden apró mozzanatát. Az ő feladata az, hogy minden egyes tackle-t, sacket, elkapást, egyszóval mindent azonosítson a pályán és azt Bill Jartz tudomására hozza, aki a Lambeau Field hangjaként tájékoztatja az egybegyűlt publikumot a pályán történt eseményekről.

Bill Jartz, a Lambeau Field hangja

Bill Jartz, a Lambeau Field hangja

Nem egyszerű munka az övé, gyakorlatilag pillanatok alatt kell tudnia azonosítania a játékost és az eseményt is ami a pályán történik, hiszen azonnal tovább kell adnia az információkat a bemondó számára. Andy Thompson szerint például a Dolphins játékosok identifikálása maga a horror, nagyon nehezen olvasható messziről a mezszámuk, de nem sokkal marad el tőlük a Patriots játékosok meze sem. Thompson és Jartz évek óta alkotnak tökéletes párost, megvan köztük a kellő bizalom és kapcsolat ahhoz, hogy kiszolgálják a majd 80 ezres közönséget. Nem meglepő, gyermekkoruk óta jó barátok.

Velük párhuzamosan dolgozik Kregg Shilbauer, aki a Packers hang- és képtechnikai igazgatója. Az ő hatáskörébe tartozik minden, ami a Lambeau Field óriáskivetítőjén megjelenik. Kandi Goltz és Gabrielle Valdez Dow (2014-ben csatlakozott a szervezethez, mint a marketing és szurkolói ügyek alelnöke) az egész mérkőzésen az oldalvonal mellől szemlélik az eseményeket. Ha azt veszik észre, hogy Aaron Rodgers nehezen kommunikál a támadókkal, azonnal jeleznek Shilbauernek, aki rögtön lejátssza a ‘Men at Work’ fantázianevű videót a kivetítőre, ezzel csendesítve el a szurkolókat. Shilbauer szabad szemmel nem is lát rá a pályára, viszont ez a fajta vakság csak képletes, hiszen több tucat kamera képét és észvesztő sok információt lát a saját irányítóterméből.

“A dolog arról szól, hogy szórakoztassuk a szurkolókat. Nagyszerű drukkereink vannak, akik azért jönnek ki, hogy focit lássanak. Szóval megpróbáljuk tartani az egyensúlyt, szeretnénk őket minél inkább bevonni a meccsbe, de ugyanakkor nem akarjuk elvonni a figyelmüket. Azt szeretnénk, ha felállnának, és minél hangosabban szurkolnának.” – mondta erről Kandi Goltz.

A hanghatásoknak is kiemelt fontossága van a stadionban. Kezdve attól, hogy a mérkőzés előtti bemelegítés során milyen számokkal tüzelik a játékosokat, egészen odáig, hogy egy touchdown kapcsán milyen zene dübörög a hangszórókból. Erre külön figyelmet fordítanak a szervezők, 2014-ben Gabrielle Valdez Dow érkezésével több mint 500 új zeneszám került a Lambeau Field repertoárjába. Ezek a számok többnyire az RnB, klasszikus rock, pop valamint a country műfajából kerülnek ki. Gabrielle nem volt rest végighallgatni az összes számot és azokból kiválasztani azt a pár másodperces snittet ami illik egy-egy mozzanathoz, hiszen az NFL szigorúan szabályozza ezeket, trágár kifejezések fel sem merülhetnek.

“A cél az, hogy olyan dalokat válasszunk, amik megmozgatnak valamit a szurkolókban” – mondta Dow, aki a Baltimore Ravensnél is eltöltött 8 évet, mielőtt a Packers stábjához csatlakozott volna.

Gabrielle Valdez Dow

Gabrielle Valdez Dow

Gabrielle dolga nem volt könnyű, hiszen a Lambeau Fielden a tradícióknak is jelentős szerepe van. Touchdown-ok után például Todd Rundgren – Bang the Drum All Day című számának részlete szól a hagyományokhoz híven, és valószínűleg örökké lejátszási listán marad a ‘Beer Barrel Polka’ című szám is. Olyan playlistet kellett összeállítania, ami méltó a hagyományokhoz, ugyanakkor modern is.

“Viszonylag újabb szemléletet képviselek, de mindig tisztelni fogom a Packers-örökséget. Ezt sosem téveszthetem szem elől.” – mondja Dow. “Ez a legfontosabb, a csapat történelme, és hogy olyan dolgokat csináljunk, amik javítják a mérkőzésnapi élményt, de nem változtatnak minket valami olyanná, amik nem vagyunk. Sosem lesznek frizbis kutyák a pályán, és olyan csapat sem vagyunk, akik pirotechnikai és füstelemekkel nyitnak. Tisztelnünk és becsülnünk kell a csapat hagyományait.”

A bemelegítés alatt játszott zenék az NFL szabályozásai alól mentesülnek, nincsenek megkötések és korlátok sem, ezért ezen számok kiválasztása során az elsődleges szempont az, hogy a lehető legjobban feltüzeljék a játékosokat.

“Amikor kint vannak a játékosok a pályán és melegítenek, nekik akarok kedvezni. Szeretném, ha feltöltődnének. Meg kell tennünk mindent, hogy segítsük őket a megfelelő elmeállapot elérésében. A meccs többi része igazából csak arról szól, hogy ezt az energiát fenntartsuk.” – mondta Gabrielle.

A Lambeau Fielden ilyenkor a Milwaukee-beli Dr. B a lemezlovas, aki külön csak a bemelegítésekre állítja fel keverőpultját és csak a játékosok által összeválogatott zenéket játssza. Ezek többnyire a rap kategóriából kerülnek ki: Eminem, Drake, Jay-Z, Puff Daddy és Wiz Khalifa tartoznak a kedvencek közé (A Clay Matthews által összeállított playlist ide kattintva elérhető)

Csak a játékosoknak szól

Csak a játékosoknak szól

Goltz együtt dolgozik a Packers értékesítési részlegével is – akik a szponzori reklámhelyeket is értékesítik – hogy olyan ötletekkel jöjjenek elő, amivel ezeket az üzeneteket a szurkolók bevonására használhatják. Lehet ez egy ajándékkártya-promóció egy reklám részeként, vagy egy félidei verseny a pályán. Vagy esetleg az úgynevezett ‘Pack Attack’, ahol 8 egyetemi és középiskolai tanuló “kézbesít” futva különböző ajándékokat a lelátón ülő szerencsés drukkereknek.

Az óriáskivetítők kulcsszerepet játszanak a tömeg ösztönzésében, például egy megfelelő időben megjelenített “Get Loud” utasítással hangos szurkolásra lehet bírni őket. Gabrielle viszont idén megtalálta a módot arra is, hogy a játékosokat is bevonja ebbe az őrületbe. Videókat mutatnak az utóbbi meccsek legjobb pillanataiból, ezzel mind a játékosokat, mind a nézőket a megfelelő hangulatba tudják hozni. A következő pillanatban pedig már emeli is a karját Clay Matthews, hogy még ennél is több zajt “csikarjon ki” a tömegből.

“Mutogatjuk ezeket a kemény ütközéseket, a játékosok pedig azt gondolják: ‘Ó igen, rosszfiú vagyok. Megyek szétrúgok pár feneket’. Az a célod, hogy inspiráld őket, és ez működik is.” – mondta Kandi Goltz.

A kivetítők a 2014-es szezonban még egy dologgal debütáltak, amikor élőben mutattak egy csapat Afganisztánban szolgáló katonát a félidőben, ahogy szurkolnak, éppúgy, mint azok a nézők, akik a lelátókon álltak. És hogy ebben mi az igazán különleges? Az, hogy bár a katonák nem hallhatták a stadionban lévő szurkolókat, mégis tökéletes szinkronban kántálták a “Lambeau!”-t, miközben a Szentélyben lévő drukkerek közészúrták a “Go Pack Go!”-t.

SONY DSC

Mint minden nemzetnek, úgy az amerikaiaknak is van egy bizonyos daluk, ami nagyon sokat jelent a számukra. Hiába játszanak minden mérkőzést úgymond egymás között, az amerikai himnusz minden mérkőzés előtt felcsendül. Ennek előadása pedig presztízzsel jár, akárki nem állhat oda, hogy a több tízezres tömeg előtt előadja az Egyesült Államok legszentebb énekét. Gondoljunk csak arra, hogy a Super Bowl alatt felcsendülő himnuszra fogadni is lehet, hogy az utolsó előtti sorban a ‘free’, azaz szabadság szót milyen hosszan énekli ki az adott énekes.

“Mindenki el akarja énekelni a himnuszt a Lambeau-n, ez mindenki álma.” – mondta Goltz, aki már tavasszal elkezdi az énekesek és rezesbandák válogatását, amikor a Packers azévi menetrendjét nyilvánosságra hozzák.

Goltz azon dolgozik folyamatosan, hogy megtalálja azokat az előadókat, akik jól illenek az adott mérkőzés koncepciójába. Olyan művészeket keres, akik úgymond ki tudják egészíteni az éppen adott mondanivalót, legyen szó a mellrákellenes avagy a veteránok előtti tisztelgés kampányról. Nem utolsó sorban az is szempont, hogy olyan előadóművész legyen, aki hozzászokott ahhoz, hogy nagy tömeg előtt énekeljen.

Mint sok minden más, a pirotechnikai dolgok használata sem a megszokott az NFL többi stadionjához képest.

“A tűzijátékokat idén a himnusz ‘and the rockets’ red glare, the bombs bursting in air’ részénél lövik fel, illetve az esti meccseknél a játékosok bemutatásánál is megy néhány. Ezek sokkal visszafogottabbak, mivel a tetőről indítják őket, nem a pályáról.” – mondta Goltz. “Jól beleillik az egész Green Bay-i eszmébe, hogy mi legyünk ez az ikonikus football csapat, anélkül, hogy megőrülnénk és füstöt meg minden ilyesmit használnánk a pályán, amiket más stadionokban is látni. A lényeg az, hogy nem akarunk semmit elvenni a Lambeau Field-től, inkább arra koncentrálunk, hogy hogyan tehetnénk még intenzívebbé az élményt.”

Gabrielle Valdez Dow-nak van egy elmélete, hogy mi teszi a Green Bay Packers szurkolóit – akik 132 országban vannak jelen, és akiknek 73%-a nem Wisconsinban lakik – különlegessé a ligában.

“Ami igazán különleges a Packers szurkolókban, az véleményem szerint az, hogy ha nem is vagy vérbeli Packers fan, akkor általában ők a második számú csapatod. Ennek számos oka lehet, például hogy a drukkerek a csapat tulajdonosai, vagy a franchise történelme, vagy akár a meccsnapi szurkolói arcfestés.”

Azt semelyik NFL szurkolónak nem kell bemutatni, hogy a hazai pálya mekkora előnnyel járhat egy-egy csapat számára. Egyrészt maga a hazai környezet, a miliő ad egy fajta pluszt, másrészt a szurkolók is hozzá tudják tenni a magukét a mérkőzéshez. Ennek egyik formája ha olyan hangzavart teremtenek, amiben a rivális támadóegysége nem, vagy csak nehezen tud kommunikálni.

“Amikor a legnagyobb stadionokban jársz, pl. a Seattle, a New Orleans, a San Francisco vagy a New York stadionjában, akkor azt látod, hogy minden néző áll. Így teremtik meg azt a bizonyos ’12. ember’ érzést, mert állva sokkal hangosabb a zaj és a kiabálás, mintha ülnél.” – kezdte erről Kandi Goltz. “A cél, hogy felállva szurkoljanak a nézők a 3rd downos szituációknál, amikor épp egy nagy játék készül. Egy dolog, hogy a touchdownokra mindenki talpra ugrik, de akkor is helyt kell állnunk, amikor a védelemnek szüksége van ránk. Azt szeretném, hogy minél jobban együtt éljenek az emberek játékkal.”

Ezt továbbgondolva született meg a ‘Get Loud Lambeau’ elnevezésű kampány. Ez a kezdeményezés a 2014-es szezonban kelt életre, mikor a Green Bay Packers együttese 8-0-s, tehát veretlen szezont produkált hazai pályán. Ennek kapcsán gondolták úgy a front office dolgozói, hogy erre hosszabb távon is lehet építeni. Mintául a CenturyLink Field és az Arrowhead Stadium szolgált, ahol évek óta versenyeznek egymással a leghangosabb stadion címéért.

Lázas készülés a Get Loud Lambeau kampányra

Lázas készülés a Get Loud Lambeau kampányra

A meccsek alatt a TundraVision képernyőkön voltak láthatóak először az új üzenetek és videók, arra buzdítva a szurkolókat, hogy a kritikus pillanatokban legyenek hangosak. Ettől kezdve, az új “Get Loud Lambeau” feliratok minden lehetséges helyen megjelentek, új zenék és új ajándékszerzési lehetőségek bátorították a drukkereket, hogy még jobban részt vállaljanak. Ezenfelül a személyzet is, köztük maga Mike McCarthy is a ‘Get Loud Lambeau’ logóval ellátott csapatszerelésben irányítja az együttest.

Kandi Goltz és a csapata olyan munkát végez a Lambeau Fielden, amiről soha senki nem fog éneket írni, nem olyan látványos mint Kuhn vagy Lacy akármelyik begyötört hatpontosa, nem fogják a nevét zengeni a lelátók. Ő egy a sok névtelen hősből, akik mérkőzésről-mérkőzésre megteremtik azt a semmihez sem fogható hangulatot, amit csak a Fagyott Tundra tud adni a szurkolóknak. Viszont akár csak McCarthy, Clements vagy Capers, ő is rettenetesen fontos munkát végez a Sajtfejűek számára. Előbbiek győzelemre vezetik a csapatot, Kandi Goltz pedig győzelemre vezeti a Lambeau Fieldet!

shop giay nuthoi trang f5Responsive WordPress Themenha cap 4 nong thongiay cao gotgiay nu 2015mau biet thu deptoc dephouse beautiful